Közélet

Nem, nem fognak elözönleni bennünket a húszgyerekes muzulmán menekültek

A többnejűség már a Közel-Keleten is ósdi dolognak számít.

„Számoljon utána, mennyibe kerül az államnak, ha valakinek négy felesége van, és mindegyiktől születik öt gyereke, a kormány mindannyiuknak fizeti az iskoláztatást, egészségügyi ellátást” – ezzel ijesztgetik a népet egy interneten terjedő körlevélben, a menekültválsággal érkező muzulmánok kapcsán.

A Privátbankár nézett utána, mennyire kell ettől tartani. Azt írják: a különböző közel-keleti és észak-afrikai muzulmán országokban magasabb ugyan az egy nőre jutó gyermekek száma, mint Európában, de messze nem ennyire. Szíriában egy nő átlagosan három, Irakban négy, Törökországban két gyermeket szül, a korábban Európába költöző, muszlim származású családokban pedig 2,2 az átlag.

A többnejűség már kiment a divatból: a Korán lehetővé teszi ugyan, hogy négy felesége is legyen egy férfinak, de azt is előírja, hogy mindegyiket megfelelően és egyenlően el kell látni. Ezt anyagilag kevesen engedhetik meg maguknak, ráadásul már a legtöbb muszlim sem támogatja, egyszerűen maradi, régies dolognak számít. A különböző statisztikák szerint legfeljebb öt százalék a poligám muszlim családok aránya, de Törökországban vagy Tunéziában teljesen be van tiltva a többnejűség. Szíriában csak úgy lehet újabb házasságot kötni, ha a meglévő feleség beleegyezik és a bíró is engedélyt ad rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik