Közélet

Lázár belekezdett a közigazgatási rezsicsökkentésbe, ingyenes lesz a diákigazolvány

lazar-sajttaj(960x640).jpg (Array)
lazar-sajttaj(960x640).jpg (Array)
Mondhatni, minden ingyenes lesz, amiért eddig a hivatalokban fizettünk. A kérdés, hogy honnan pótolják majd az itt kieső bevételeket.

Beadta a közigazgatási rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslatot Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, erről már több Kormányinfón beszélt, ez most a tárcavezető fő csapásiránya.

Illetékmentes lesz a személyigazolvány, a lakcímkártya, a diákigazolvány kiállítása. Akkor is, amikor valaki azért kéri az okmányai pótlását, mert megváltozott a családi állapota és ezzel együtt a neve is. Az új diák akkor is ingyenes lesz, amikor ellopták az okmányt. A mozgássérülteknek sem kell fizetniük, amikor parkolási engedélyt szeretnének csináltatni.

Az erkölcsi bizonyítványért, a mezőgazdasági és erdészeti gépkezelői jogosítvány, a vállalkozói igazolvány, az üzleti működési engedéllyel kapcsolatos eljárás, a népi iparművészeti igazolvány is.

Folytatjuk a sort: a cégiratok kiállításáért sem kell fizetni, ha azt a cég képviselője kéri, az első jogosítvány is ingyenes és az adóhatósági igazolás is.

Lesznek olyan esetek is, amikor nem csak az illetéket, hanem a szolgáltatási díjat is eltörlik, ilyen például a mozgássérültek parkolóigazolványa. A diák- és pedagógusigazolvány kiállításáért sem kell majd fizetnünk a törvényjavaslat szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik