Közélet
A Fővárosi Közgyűlés ülése

Dr. Kocsis Máté lett a Fidesz budapesti elnöke

24.hu
24.hu

2015. 10. 27. 20:43

Újabb kihívást vett a nyakába a kormánypárt kommunikációs igazgatója. Más jelölt nem is volt rajta kívül.

Dr. Kocsis Mátét választották a Fidesz budapesti elnökévé – közölte a párt fővárosi elnöksége kedden este. Az Index azt írja: más jelölt nem volt a posztra.

Az elnökség tagjaivá választották Hassay Zsófiát, Rónaszékiné Keresztes Mónikát, Bácskai Jánost, Fónagy Jánost, Kucsák Lászlót és Láng Zsoltot.

Dr. Kocsis Máténak eddig is igen sűrűn voltak feladatai, hiszen nemcsak Józsefváros polgármestere, de a Fidesz kommunikációs igazgatói feladatait is ellátja, miközben még a Magyar Kézilabda Szövetség elnöklésére is jut ideje. Sőt, úgy hírlik, novemberben a Fidesz alelnökségéért is indul, tavaly pedig az a hír is felröppent, hogy Tarlós István szívesen venné, ha Dr. Kocsis Máté követné őt a főpolgármesteri poszton.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Charleroi, 2017. szeptember 19.
A Ryanair ír légitársaság repülőgépei a belgiumi Charleroi repülőtéren 2017. szeptember 19-én. A cég több mint 2000 járatát törölte, ebből 143 Belgiumból induló járatot pilótahiány, a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkössége, a sztrájkok, a kedvezőtlen időjárás, valamint a személyzet szabadságának kötelező kiadása miatt. (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.