Közélet

Navracsics szerint Európa hanyatlik

Európa kezd veszíteni versenyelőnyéből, ezért elsődleges cél, hogy növelje az oktatás fejlesztésére fordított befektetések arányát – mondta Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős uniós biztos abban az interjúban, amely pénteken jelent meg az ABC című konzervatív spanyol napilapban.

A politikus példaként említette Kínát, Brazíliát, Dél-Afrikát és Új-Zélandot, ahol ez az arány 6 százalék, míg az Európai Unióban kevesebb, 5,3 százalék. Véleménye szerint a megoldás a magánbefektetők bevonása lehet az oktatásba, de hangsúlyozta, hogy ez nem jelent privatizációt.

Mint mondta, Európának nincs közös hadserege, de van egy nagy kulturális öröksége és erős felsőoktatása. Ez a mi “soft power-ünk” – jegyezte meg, és hozzátette: ezt arra kell használnunk, hogy hidat építsünk az országok között.

Navracsics Tibor szerint meg kell határozni közös európai találkozási pontokat az oktatásban, a kultúrában. Példaként említette Miguel de Cervantes híres spanyol írót, akiről a magyar és a svéd iskolákban is tanulnak a diákok.

Beszélt arról, a Spanyolországot kiemelten érintő problémáról, hogy sok az olyan fiatal, aki nem tanul és nem is dolgozik. Ez a probléma a gazdasági válsággal van összefüggésben, “most jövünk ki az alagútból”, a következő lépés a fiatalok foglalkoztatásának megoldása – mondta.

Az uniós biztos hangsúlyozta, hogy elengedhetetlennek tartja a szakképzés reformját, de tudni kell azt is, hogy ennek eredményei nem egy-két éven belül várhatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik