Közélet

Tovább dagad az iskolabotrány – 5 perc után a szülők kiküldték a polgármestert

A Budai Nagy Antal Gimnázium szülői választmányának elnöksége fórumot hívott. A szülők csak az új igazgatót, a  helyetteseit és a tanárokat várták. Arra akartak választ kapni, miként képzeli az igazgatóság, hogy az iskolát ilyen szembenállással vezetni tudja. A szülők előre tisztázták, sem a KLIK-et, sem az önkormányzatot, sem a sajtót nem várják az eseményre. Manolovitsné Erdőközi Orsolya igazgató mégis meghívta Karsay Ferenc polgármestert.

Ebből már a fórum előtt vita lett. A polgármester azt állította, ő csak elmaradt tanévnyitó beszédét akarja előadni 5 percben. A szülők először ezt is leszavazták, de végül kapott öt percet. A szülői választmány elnökének a 24.hu-hoz eljuttatott közleménye szerint a polgármesteri beszéd hamar komédiává fulladt. A nyári események után hiteltelennek hangzottak az olyan mondatok, miszerint „az Önkormányzat ahogy eddig is, ezután is mindent megtesz a Gimnáziumért”, és ő „csak békét szeretne”. A szülők ezt hol tapssal, hol felhördüléssel nyugtázták, mire a polgármester retorikát váltott.

Saját maguk alatt vágják a fát, akik a békétlenséget szítják! Lehet lázadni, de mindenki vesztes lesz. Minden szereplő rosszul fog járni!

A polgármester szavait idéző közlemény szerint a szülők ezt fenyegetésnek vették, ezért öt perc után kiküldték a teremből a polgármestert, majd csaknem két és fél órán át próbáltak Manolovitsnétól és helyetteseitől választ kapni a jövőre nézve.

Azt kérdezték, miként kívánják az órarendet kijavítani, miután sikerült a gimnázium történetében először a 9-12. évfolyamosoknak minden nap 7.15-től tanítást előírni. Ez pedig a gyerekek teljes kimerültségéhez fog vezetni. Kiderült, a vezetők az órarend összeállítását egy szoftverre bízták. Manolovitsné nem tudott válaszolni rá, hogy az év elején felvett jelentős számú tanuló milyen tanulmányi átlaggal került az iskolába. Szerinte „megfelelnek” a tanulók a pedagógiai szabályzatnak.

A szülők ezt furcsállják, mert a 11. tehetséggondozó évfolyamra 19 éves is bekerült, ami akkor lehetséges, ha a tanuló évismétlő. Manolovitsné, bár többször megígérte, nem ad adatokat az új tanulók tanulmányi eredményéről. A szülői választmány szerint az igazgató a múlt héten lemondott tanár ügyéről is valótlanságokat próbált állítani.

A szülők többször visszatérően feltették a kérdést, hogy Manolovitsné miként akarja a gimnáziumot eredményesen működtetni, de az igazgató nem értette vagy nem akarta érteni a kérdést, mert semmilyen értékelhető választ nem adott. Két dolog zavarta: amikor a plágiumával kapcsolatosan kapott megjegyzést és amikor rákérdeztek, igaz-e, hogy az iskolára a református egyház pályázik.

Utóbbi kérdésre olyan hiteltelenül csodálkozott rá, hogy a szülők szerint az maga volt a válasz. Végül azt kérdezték, ha a szülők legalább 80 százaléka erre írásban is kéri, lemond-e. Manolovitsné erre azt válaszolta, hogy NEM, noha a szülők szerint ez az iskola fennmaradásának egyetlen lehetősége, mert az általa eddig okozott károkat is hónapok alatt lehet felszámolni és a tanári fluktuáció is csak a leváltásával akadályozható meg. A szülők további lépésekre készülnek – tudatta a Budai Nagy Antal Gimnázium Szülői Választmányának elnöke.

Korábban a Budafok-Tétényi Önkormányzat a szülői szervezet előző állásfoglalása kapcsán felhívta a figyelmet, hogy az önkormányzat, annak oktatási bizottsága és képviselő-testülete az ügyben teljesen törvényesen járt el. Nem követett el semmilyen eljárási hibát, betartotta a kötelezően előírt határidőket. A kerület honlapján a szülői fórumnak nem találtuk nyomát. Annak igen, hogy az önkormányzat egyik vezérgondolata, hogy mindenki fontos.

Így azok a gyerekek is, akik évről évre beülnek iskoláink padjaiba, hogy a nyári, több centis növekedés után lélekben is tovább gyarapodjanak, elsajátítsák azokat a készségeket, amelyekkel boldogulhatnak az életben, és tovább vihetik hagyományainkat.

A Budai Nagy Antal Gimnáziumról is szó esik, ami az önkormányzat szerint fejlődik.
„Szeptember közepére pedig a Budai Nagy Antal Gimnázium udvarának alsó és középső szintjén található sport- és futópályák felújításával is elkészül az önkormányzat. Ez a beruházás közel 70 millió forintba került.”

A kerület bízik benne, hogy a most megvalósult fejlesztések, intézkedések is „hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanévkezdés kényelmetlenségein kellemesebben átlendülhessenek mind a diákok, mind a tanárok, mind a szülők”.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik