Közélet

Az ORÖ-elnök a zokniját se bízná Farkas Flóriánékra

farkas-florian(960x640).jpg (Array)
farkas-florian(960x640).jpg (Array)
Egészen elképesztő a roma felzárkóztatási program, a Híd a munka világába mérlege. Hatalmas pénzköltések, nagy szavak, nulla eredmény és közben az Országos Roma Önkormányzat szívja meg az egészet.

Már az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke, Hegedüs István sem bízik Farkas Flóriánba, miután egyre több gyanús pénzköltés lát napvilágot a Híd a munka világába programmal kapcsolatban – írja a Magyar Nemzet. Hegedüs is belátja, számtalan szabálytalanságot követtek el az ötmilliárdos program végrehajtói, mint mondta, “a zoknimat se bíznám rájuk, hogy kimossák”. Szerinte az ORÖ költségvetését terhelik majd a szabálytalan költések.

Az országszerte irodahálózatot nyitott programnak augusztus óta kéne segítenie a dolgozni akaró romákat, de sem a 220 millió forintos budapesti székházban, sem a zalaegerszegi, gödöllői, salgótarjáni, pécsi irodákban nem folyik munka. Sőt, a gödöllői helyén jelenleg egy bútorbolt működik. Pedig csak az arculatukra 7,7 milliót költöttek el (és állításuk szerint még spóroltak is).

Persze a fizetések járnak így is: az egyik regionális irodában négyen dolgoznak 250-450 ezer forint közötti fizetésért, miközben valódi munka láthatóan nem zajlik.

Még július 31-én zárult le a kapcsolódó uniós program, ekkor közölte a “Híd a munka világába” Munkaerő-szervező Országos Foglalkoztatási Szövetkezet, hogy átveszi a projektet az ORÖ-től. Ekkor rendkívül hangzatos lózungokat mondtak egy eddig példa nélküli programról, ami több ezer roma családnak adhat munkát és megélhetést.

A lap kiderítette, hogy a több mint egy hónapja zajló program alig zajlik, a honlapon belengetett nyolc irodából négyet vettek csak, ott sincs munka. A 220 millióért vett I. kerületi irodában a szomszédok mozgást se nagyon tapasztalnak, szerintük csak szellőztetni járnak oda. A pécsi iroda ugyan működött rövid ideig, de már az is bezárt, a közös képviselő szerint a következő hónapokban nem is fog újranyitni.

Még a vizet is elzárták

A zalaegerszegi iroda is teljesen üres, még a víz is el van zárva, a salgótarjáni pincével is ez a helyzet. Ezeket 18, illetve 13,5 millió forintért vásárolták meg. Ezeknél a helyiségeknél még az sincs kiírva, hogy a szövetkezetéi. A bútorokra amúgy összesen 45 milliót költöttek, ezeknek nyomuk sincs.

A szövetkezet szerint minden törvényesen zajlott és a közzétett költségvetés-tervezet csak tervezet, amúgy ennek harmadát költötték csak el. Pedig voltak irreális árú autóbérlések ism az ORÖ 30 millió forintért tíz darab Opelt bérelt fél éven át, ez havi 500 ezer forintot jelent autónként. Ez az ár a duplája a normálisnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik