Közélet

Bíróságon felel a vak komondoros polgármester

Balogh-Jozsef(3)(960x640)(1).jpg (Balogh József)
Balogh-Jozsef(3)(960x640)(1).jpg (Balogh József)

Súlyos testi sértés miatt a vádlottak padjára kerül Balogh József.

Jogerősen elutasította a bíróság Fülöpháza polgármesterének közvetítői eljárásra benyújtott kérelmét, ezért felelnie kell súlyos testi sértés miatt – írja a BAON.hu. A tárgyalás a Kecskeméti Törvényszéken, május 13-án kezdődik.

Az egykori fideszes országgyűlési képviselő azzal vált ismertté, hogy 2013-ban a vád szerint súlyosan bántalmazta élettársát. Azután kezdett nyomozni az ügyészség, hogy a kórház jelezte a rendőrségnek: Balogh élettársa súlyos sérülésekkel került hozzájuk ellátásra. A főügyészség korábbi közleménye szerint 2013. április 28-án hajnalban érkeztek haza tanyájukra, amikor Balogh ittas állapotban ütlegelni kezdte a nőt – ököllel ferte, majd a terasz fakorlátjához csapta a fejét. Az asszony orrcsonttörést, többszörös járomcsonttörést és egyéb sérüléseket szenvedett.

Az asszonyverő polgármester az eset után a Hír24-nek is azt nyilatkozta, hogy élettársa a család vak komondorán esett át, de később beismerő vallomást tett. A Fidesz kizárta soraiból, de ennek ellenére tavaly újraválasztották Fülöpháza polgármesterének. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kér rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik