Közélet

Hétmilliót vágtak zsebre a kuruzsló fogorvosok

Volt tömés, fúrás, gyökérkezelés – csak épp nem orvosok kezében voltak a betegek.

Összesen hétmillió forint eltitkolt bevételt tárt fel a Nemzeti Adó-és Vámhivatal annál a családnál, akik magukat fogorvosnak kiadva üzemeltettek egy rendelőt Zalában. Az ügyben költségvetési csalás miatt tettek feljelentést. A NAV szerdai tájékoztatásából kiderül az is, az ellenőrzés eredménye kapcsán az adózó nem nyújtott be fellebbezést, így az jogerőre emelkedett.

Mint ismert, a botrány 2012 októberében robbant ki, miután a kuruzslók – a fogtechnikus apa és fogászati szakasszisztens lánya – lebuktak. Az akkori rendőrségi tájékoztatás szerint két ember ellen indult eljárás, akik szakorvosi végzettség nélkül kezeltek fogászati betegeket másfél éven át Nagykanizsán. A betéti társaság rendelőjében tavaly április óta nem volt fogorvos, így az asszisztens és a fogtechnikus vállalta a kezeléseket. Ám a betegeknél sorra léptek fel különféle szövődmények, így gyanakodni kezdtek.

A NAV szerdai tájékoztatásában további részletekre derült fény. Eszerint a fogtechnikus apuka fogakat csiszolt, köszörült, mintát vett, míg fogászati szakasszisztens lánya először „csak” fúrt, tömött és érzéstelenítő injekciót adott be, ám később már gyökérkezelést is végzett. A cég legálisan működő rendelőjében dolgozó adminisztrátor anyuka eközben szállította a fogorvos pecsétjével és aláírásával ellátott recepteket és röntgenbeutalókat, melyeket aztán a „szakértő” családtagok kitöltöttek a betegek adataival. A kezelésekről számlát csak a betegek kifejezett kérésére adtak, nehogy híre menjen a zugfogászatnak. Volt olyan betegük, akinek maradandó fogyatékosságot okoztak.

Ötvenegy páciens

A NAV több mint száz, 2011-ben és 2012-ben fogászati-fogtechnikai kezelésben részesült betegnek küldött nyilatkozattételi felhívást, melynek majdnem 80 százalékára érkezett válasz. A visszaküldött nyilatkozatokat a társaság könyvelési anyagával összehasonlítva a revizorok megállapították, hogy 51 páciensnél az elvégzett kezelésekről vagy egyáltalán nincs számla a társaság könyvelésében, vagy azok kisebb összegűek, mint amilyen árat a beteg a nyilatkozatában megjelölt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik