Közélet

Ügyvéd vihetett drogot a pécsi börtönbe

börtön (börtön, )
börtön (börtön, )

A gyanús zöld növény motozáskor került elő.

Az egyelőre ismeretlen eredű növényi származékra hétfőn az egyik fogvatartottnál bukkantak rá, miután az ügyvédje meglátogatta – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának szóvivője pénteken. Az ügyben kábítószer birtoklása miatt indult eljárás.

Ellenőrzés nélkül

Szalai Tímea utalt rá, hogy a jogszabály szerint az intézetnek biztosítania kell az előzetesen letartóztatottak büntetőeljárási jogainak gyakorlását, ezért a védőjükkel szóban vagy írásban ellenőrzés nélkül érintkezhetnek.

“A jelenlegi ismereteink szerint a védő megszegte a kapcsolattartás szabályait” – írta közleményében, hozzátéve: ezt a büntetés-végrehajtási intézet jelezte az illetékes ügyvédi kamarának, a fogvatartott ellen pedig fegyelmi eljárás indult.

Nincs gyanúsított

A rendőrség az ügy kapcsán közölte, egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás. A lefoglalt anyagot szakértő vizsgálja.

Volt ennél cifrább is

Doboz szAz oroszországi Komi Köztársaságban egy cicát értek tetten. Az állat egy fegyházba próbált besurranni, tette mindezt mobiltelefonokkal és akkumulátortöltőkkel a hátán. A csempészmacska éppen a kerítésen próbált átjutni, amikor lefülelték. A csomagokat ragasztószalaggal erősítették az állatra. A szigorúan őrzött, Sziktivkar közelében lévő intézményben számos különféle próbálkozással találkoztak már, de ehhez hasonlót még nem láttak.övege

Ajánlott videó

Olvasói sztorik