Közélet

Az Interpol körözi a Sólyom új főnökét

Felkerült az Interpol körözési listájára Welsz Tamás, az üzletember, aki az egyszer már tönkrement Sólyom Airways egyik új tulajdonosa.

Míg korábban arról számoltunk be, hogy a panamai ügyészség körözi Welszt, később kiderült, hogy az Interpol-listára is felkerült neve.

Élettársa, Horthy Andrea már korábban is rajta volt a listán, ám tegnap délután felkerült Welsz Tamás is, bár a nevét elírták és Welz-ként szerepel a nyilvántartásban. Mindkettőjüket az Interpol panamai irodája keresi, a leírás szerint csalás miatt – ez lehet gazdasági bűncselekmény vagy okirat-hamisítás is. Welsz riporterünknek azt mondta telefonon, hogy nem igazak az ellene felhozott vádak, panamai ügyvédje pedig már intézkedik, és megpróbálja levétetni őt a körözési listáról. Welsz egyébként tavaly nem tudta bejegyeztetni egyik cégét a cégbíróságon, mert az adóhatóság nem adott neki adószámot. Ez olyankor fordul elő, ha az illetőnek legalább 15 milliós adótartozása van, vagy korábbi társaságainál adódtak gondok, például cégtemetők voltak.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik