Közélet

Láncfűrésszel sújtott le fiatal áldozatára

Emberölési kísérlet miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy helvéciai férfi ellen, aki láncfűrésszel sebesített meg egy fiatal fiút, illetve azzal is megfenyegette, hogy feldarabolja – számolt be a baon.hu.

Az eset még áprilisban történt a vádlott tanyáján. Az áldozat és a férfi több másik emberrel együtt az udvaron italozott és szórakozott. A fiú és a vádlott között hangos vita alakult ki a zene leállítása miatt: a sértett fenyegetően követelte, hogy tekerjék fel a hangerőt.

A vádlott erre bement a házba, ahol egy benzinmotoros láncfűrészt vett a kezébe, amelyet be is indított. Közben a fiatalkorú egy seprűnyéllel a kezében követte őt. A láncfűrészes férfi kaszáló mozdulatokkal indult meg a sértett felé, aki menekülőre fogta, ám a vádlott két alkalommal, közepes erővel a feje felé sújtott és erősen vérző, roncsolt sérüléseket okozott. Azzal is megfenyegette a sértettet, hogy feldarabolja.

Az ügyészség szerint csak a véletlennek volt köszönhető, hogy nem történt halálos tragédia. A vádlott a brutális támadásért öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztést kaphat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik