szolnok (szolnok)
Közélet

Óriási bakot lőtt a rendőrség Szolnokon

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

bűnügyi újságíró. 2013. 05. 29. 16:16

Más a nevük, a kinézetük, nem egyeznek az adataik és vélhetően az édesanyjukat is egész máshogy hívják – mégis őt állították elő a szolnoki vállalkozó gyilkosa helyett. Ráadásul felesége és cukorbeteg gyermeke is a rendőrségen kötött ki. Az ügyvéd úgy véli, óriási baklövést követtek el az egyenruhások, valahol mégis jár nekik a felmentés, hiszen a kommandósoknak, forrónyomosoknak éppen az a dolguk, hogy nagyon gyorsan cselekedjenek, ez az egyik legfőbb erényük. Ebben az esetben pedig egy menekülő fegyverest, történetesen egy gyilkost kerestek. Magyar György elmondta, szükség esetén mindkét fél tud érveket felmutatni.

Bár nem szándékosan, de a rendőrök tévedtek. Azonban tévedéssel is okozhatnak joghátrányt. Az ügyvéd úgy látja, a hatóság akkor jár el helyesen, ha saját maga igyekszik helyrehozni a hibát, kezdetnek például egy gesztussal: ha meglátogatják az érintetteket, akik vélhetően úgy érzik, lejáratták, megalázták őket, és megkérdezik tőlük, milyen elégtételre tartanak igényt. Magyarán szépen, békében megállapodni, peren kívül.  Magyar György szerint itt nem csupán  pénzről van szó, a szervezet renoméján is csorba esett, amit ki kell köszörülni. Bár – ahogy ő fogalmazott – ahogy forró nyomon hibáztak a rendőrök, úgy a mostani „ forró sérelem” ki is fog hűlni az idő múlásával.

szolnoki gyilkosság (szolnoki gyilkosság, rendőrség) Fotó: MTI

Folt a ruhán, folt a becsületen

Vagyoni (dologi) és nem vagyoni (erkölcsi) kárról beszélhetünk. Előbbi kategóriába sorolható, ha például elszakadt a ruhája intézkedés közben, vagy esetleg eltört az órája – bármi, ami közvetlenül összefüggésbe hozható az üggyel.  Nem vagyoni lehet például, hogy látták a szomszédok, amint a rendőrök leteperték, úgy érzi, folt esett a becsületén, és így tovább.

Egy biztos, minden állítást bizonyítani kell, ha bíróság elé kerül az eset. Úgy tűnik a jogalap biztos, a férfi nyerni fog. az összegszerűséget kell bizonyítani és az okozati összefüggést – mondta az ügyvéd, bár hozzáfűzte: nem kell mindig jogi megoldáson gondolkodni, olykor bőven elég a gesztus, ami sokkal nagyobb érték lehet.

Ilyen még nem volt

Az eset kapcsán kerestük a Független Rendészeti Panasztestületet is. A több mint öt éve működő testület konkrét panaszbeadványok alapján járhat el, oda – a sérelmezett esettől számított 20 napon belül – bárki fordulhat, aki úgy érzi, a rendőri intézkedés vagy éppen annak elmulasztása sérti alapvető emberi jogait. Dr. Ferenczy Nóra, a testület tagja a Hír24-nek elmondta, többéves működésük alatt „téves előállítás” miatt még nem keresték fel őket, arra azonban volt példa, hogy az egyenruhások „elnézték” a címet és rossz házba hatoltak be.

Ennél sokkal gyakoribb,  hogy a panaszosok magát az előállítás tényét, esetleg a fogvatartás körülményeit sérelmezik, például nem biztosítanak élelmet számukra, vagy éppen a mosdóhasználatra nem adnak engedélyt.

Dr. Ferenczy Nóra hangsúlyozta: bár tévedés minden – főleg egy ilyen jelentős méretű – szervezet életében előfordulhat, abban az esetben, ha a rendőrség alapjogot korlátoz, teljes körültekintéssel kell eljárnia, tiszteletben tartva az állampolgárok jogait, kizárva a tévedés lehetőségét.

Ő sem az a ma született…

A gyilkosság hétfőn történt Szolnokon. Egy vállalkozót lőttek le a családi házban, gyakorlatilag kivégezték. A tettes a történtek után elmenekült, a rendőrség a személyleírását igencsak sietősen közzétette, néhány óra múlva pedig már körözték a férfit, bizonyos T. Istvánt. Este végül bejelentették: a támadót elfogták. Mint később kiderült, bár tényleg elkaptak valakit, de nem azt, akit kellett volna. Bár továbbra is kérdéses, miből gondolták, hogy ő lehet az emberük. Időközben egyébként az igazi gyilkosra is bilincs került, az előzeres letartóztatásáról szerdán döntött a bíróság.

Pintér István korábban azt nyilatkozta, még nem döntötte el, tesz-e jogi lépéseket, először fel kell dolgoznia a „malőrt”. Úgy tudjuk, ha mégsem tud belenyugodni a történtekbe, esetleg a gesztusokkal sem éri be, akár egymillió forint is ütheti a markát.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.