Közélet

Horror az M3-ason – Rács mögött marad a szlovák nő

Eva Varholíková (Eva Varholíková)
Eva Varholíková (Eva Varholíková)

A bíróság szerint továbbra is fennáll a szökés, illetve az elrejtőzés veszélye.

A baleset augusztus 21-én hajnalban történt az M3-as autópályán, Eva Varholíková terepjárójával egy kocsinak ütközött, hátulról szaladt bele a járműbe, amely így nekicsapódott a szalagkorlátnak. Az autó kigyulladt, benne négy utasával. Hárman bennégtek a kocsiban, negyedik társuk két nappal később, a kórházban belehalt sérüléseibe.

Az autós nem kérvényezte az eljárás Szlovákiába történő áthelyezését, így az ügy Magyarországon marad. A Novy Cas szlovák bulvárlap szerint ugyanis a kassai milliárdos család tagja mindent a magyar hatóságok döntésére akar bízni. A nő két nappal a szörnyű tragédia után előzetes letartóztatásba került. A vér- és vizeletminta vizsgálata alátámasztotta, amit az alkoholszonda is jelzett: a 35 éves sofőr ivott, mielőtt belerohant az előtte haladó magyar rendszámú kocsiba, miközben az egy kamiont előzött.

A Budapest Környéki Törvényszék helybenhagyta a nyomozási bíró által hozott elsőfokú döntést azzal az indokkal, hogy a szökés, illetve az elrejtőzés veszélye továbbra is fennáll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik