Közélet

Horrorisztikus baleset az M3-ason

kiégett autó (ingyenes, )
kiégett autó (ingyenes, )

Három ember meghalt, kettő megsérült egy balesetben kedden hajnalban az M3-as autópályán a 44-es kilométerszelvénynél. A sztráda Budapest felé tartó oldalát az érintett szakaszon teljes szélességében lezárták - közölte az a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője.

Az eddigi adatok szerint egy szlovák rendszámú BMW női vezetője feltehetően elaludt a volánnál, és nekiment az előtte haladó Fiat Puntónak, amely az ütközés következtében a szalagkorlátnak hajtott, majd kigyulladt.

A Fiatban hárman bennégtek, holttestüket a tűzoltók az oltás után találták meg a roncsok között. A kocsiból egy ember még időben ki tudott mászni, ő másodfokú égési sérüléseket szenvedett.

A BMW vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett. Felmerült a gyanú, hogy a nő esetleg ittas volt. Ezt a rendőrség még vizsgálja – mondta el Kovács Viktória.

Az autópálya Budapest felé tartó oldalán az érintett szakaszon teljes útzár van, a közlekedőket Kerekharasztnál terelik el.

Az Állami Autópálya Kezelő honlapján szereplő tájékoztatás szerint a helyszínen már hajnali 6 óra előtt torlódás alakult ki, a forgalmat Hatvan és Bag között a 3-as főútra terelik.

A Hír24 információi szerint a lángoló autóból egy nő tudott kimenekülni, de ő is súlyosan megsérült. Másodfokú égési sérülésekkel került kórházba, a testére több helyen is ráégett a ruhája. Úgy tudni, a balesetnek egy teherautó is részese volt, de egyelőre nem tisztázott, melyik autó csapódott az oldalának.

Szabó János, a Pest megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettese azt mondta: az égő járművet a gödöllői tűzoltók oltották el, majd a roncsot visszahűtötték, hogy a helyszínelés végén szétdarabolhassák, és kiemelhessék belőle a holttesteket. A teljes útzár miatt hatalmas a dugó a környéken, a körülbelül 20 kilométeres kocsisor vége Hatvannál vesztegel, de a kerülőútként használt 3-as főút is egyre telítettebb.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a teljes útzár még órákig eltarthat. A forgalmat a kerekharaszti pihenőnél terelik le a 3-as főútra, ám az egyre növekvő kocsisor miatt jóval előbb érdemes kerülőútra térni a főváros felé haladóknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik