Közélet

Trükkös pénzváltók: 700 ezerrel csapták be az áldozatot

A férfi 2500 euróért 19 ezer forintot kapott.

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a 62 éves sértett 2500 eurót akart beváltani hétfőn Nyíregyházán, amikor a belvárosban megszólította egy idegen, aki felvetette, hogy váltsa be nála a pénzt. Ő belement az üzletbe, de óvatosságból a közeli valutaváltóban ellenőriztette a felajánlott magyar bankjegyek valódiságát. A pénz rendben volt, így átadta az eurót.

Közben odament hozzájuk egy harmadik ember – minden valószínűség szerint az elkövető társa – és útbaigazítást kért – tette hozzá a százados. A tettes ezalatt a már átszámolt pénzköteget kicserélte egy másikra, a sértett így 724 ezer forint helyett csak 19 ezer forintot kapott. A trükköt a férfi csak néhány perc múlva vette észre, addigra azonban az elkövetők már eltűntek.

A szóvivő megjegyezte: mivel nem ez volt az első ilyen eset Nyíregyházán, a bűnmegelőzési szakemberek arra kérik a lakosságot, hogy pénzt csak hivatalos helyen váltsanak át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik