Üzleti tippek

Tovább hasít a magyar sikercég

Erős negyedévet zárt Magyarország első startupból kinőtt nemzetközi IT-nagyvállalata.

A LogMeIn 2016 második negyedévben 83,3 millió dollár bevételt realizált, ami 28 százalékkal több az előző év megfelelő időszakához képest.

Az idehaza 370, világszerte ezernél is több embert foglalkoztató cég még magasabb fordulatszámra kapcsolt mind idehaza, mind a nemzetközi szintéren. Egyrészt budapesti irodájuk jelentős bővítésen esett keresztül, másrészt a közelmúltban egyesültek a Citrix GoTo nevű leányvállalatukkal.

A cég „agyaként” számon tartott fejlesztői részleg – amely jelentős részben itthon működik – folyamatosan, éves szinten átlagosan 20 százalékkal növekedik a foglalkoztatotti létszám tekintetében.

Az elsősorban távelérés és IT-biztonság területén nemzetközi piac élmezőnyébe tartozó LogMeIn bevétele a második negyedévben jelentősen felülteljesítette az előzetes várakozásokat. A cég korrigált adózás előtti eredménye 21,4 millió dollár, ami 14,6 millió dolláros növekedést jelent az előző év második negyedévéhez képest.

A jövőre vonatkozóan a LogMeIn még derűlátóbb célokat helyezett kilátásba, és 84,2-84,7 millió dollár közé várja bevételét az augusztus-október közötti periódusban, míg az egész évre vonatkozóan 333-335 millió dolláros bevételt jósolnak.

A társaság világszerte több mint 1050 embert foglalkoztat és 11 irodát tart fenn Sydneytől San Franciscón és Bostonon át egészen Dublinig. A cégnél Magyarországon a főváros mellett Szegeden és Debrecenben összesen 370, döntő többségében informatikus dolgozik. A LogMeIn IT-megoldásai olyan partnereket szolgálnak ki a globális piacon, mint a HP, a Microsoft, a Walmart, a GE vagy a KFC.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik