Üzleti tippek

Az IMF kipaterolása után is bóvlik maradhatunk

Várhatóan a három nagy hitelminősítőt nem hatja meg a kormány lépése.

„Az IMF-iroda bezárása egybeesik a kormány azon törekvésével, hogy végtörlesszük az IMF-hitelt. A felvett adósság 2014 márciusában járna le, tehát a bejelentés nem igazán mondható előrehozott lépésnek. Egy biztos, a korábbi visszafizetésnek nem lesz nagy pénzügyi előnye, mivel annyira alacsony a hátramaradó tőkerész, hogy arra már meglehetősen alacsonyak a kamatok. A végtörlesztésre pedig valószínűleg még valamilyen pluszdíjat is fizetni kell” – összegezte az XTB brókercég vezető elemzője. Soós Róbert hozzátette: a kormánynak nem az a célja, hogy költségvetési megtakarítást érjen el, hanem az IMF-től való megválás egy függetlenségi, kitörési pont számukra, ami az ország erejét, stabilitását mutatja.

A lettek megcsinálták

A szakértő felhívta rá a figyelmet, hogy a magyar akció nem számít egyedülállónak. Lettország is anno korábban fizette vissza az IMF-hitelét, és jól sáfárkodott ezzel, hiszen megerősödött a gazdaságuk, és jövő januártól már euróval lehet fizetni a mindössze 2 millió lakosú balti országban. Másrészt a törlesztési menetrendtől Magyarország már korábban is eltért, amikor Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterségének ideje alatt néhány százmillió eurós részletet hamarabb fizettünk vissza.

A lépéssel a kormány kedvező üzenetet küldhet a piacok számára (a bejelentés pozitív lecsapódása egyelőre nem érzékelhető), hiszen az adósságszerkezet javulása jót tesz az ország megítélésének. Az IMF-hitelt ugyanis euróban vettük fel, amit most forintadósságra cserélnénk. A saját devizában való eladósodás pedig mindig előnyösebb, hiszen nincs annyira kitéve az ország az árfolyammozgásoknak. Az XTB vezető elemzője szerint az előrehozott visszafizetés hozadéka lehet, hogy a kormánynak nem kell majd annyira odafigyelnie az euró/forint-jegyzésre, és a GDP-arányos államadósság-mutató akár 2 százalékot is javulhat.

A hitelminősítők szemét a különadó csípi

A három nagy hitelminősítőnél (Fitch, S&P, Moody’s) eközben csendben be vagyunk ragadva a bóvli kategóriába. Az államkötvénypiacon egyelőre az látszik, hogy a besorolás nem érdekli túlzottan a befektetőket, és veszik a magyar állampapírokat. Ennek az lehet az oka, hogy fontosabb számukra a kötvényeken elérhető reálhozam. (Bár ez az alapkamat csökkenésével folyamatosan mérséklődik.)

A vezető elemző a kilátásokról elmondta: a magyar makroszámok sokkal jobb képet mutatnak, mint amit a befektetésre nem ajánlott kategória jelez. De a hitelminősítőket láthatóan az sem hatotta meg, hogy Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól. Soós Róbert szerint addig nehéz lesz elérni, hogy kedvezőbb besorolást kapjunk, amíg a különadók érvényben vannak. A hitelminősítők ugyanis a fenntartható adósságpályát vizsgálják, és véleményük szerint a kedvező makroadatok (a GDP-arányosan 3 százalék alatti államháztartási hiány, a csökkenő államadósság) a különadó kivezetésével már nem biztos, hogy megmaradnának.

Tőzsdei tipp: nagyot erősödhet a lengyel zloty, amivel pórul járhat a forint. Nézze meg a videót!


Forrás: GazdaságTV.hu

Merre mozdulhat a forint

„Az euróval szemben 290 forintnál található egy támaszszint. Ha ezt például kedvező nemzetközi hírek esetén át tudja törni az árfolyam, akkor 287-ig, legoptimistább forgatókönyv esetén 285-ig süllyedhet a jegyzés. Ellenkező irányban az a fontos, hogy 293 fölé ne menjen az euró. Ekkor ugyanis megtörne az erősödő trendcsatorna, és ott már a spekulánsok is ráerősítenének a forintgyengülésre” – adott betekintést a technikai részletekbe az XTB kereskedési szakértője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik