Üzleti tippek

Matolcsy és egy galambdúc őrködhet a forint felett

„Matolcsy György korábbi nyilatkozatai alapján a piac attól tart, hogy a magyar jegybanki politika az új elnök felügyelete alatt a korábbinál is nagyobb lazításokban gondolkodik” – magyarázta az XTB brókercég vezető elemzője. Soós Róbert hozzátette: az unortodox gazdaságpolitikát tehát unortodox monetáris politika követheti. A sajtóban megjelent találgatások között szerepel például a devizatartalék megnyirbálása, a nagy jegybankok likviditásnövelő akcióira épülő magyar megoldások (mint például a jegybanki kötvényvásárlás) és az alapkamat további csökkentése is.

A szakértő úgy látja, hogy a forint szempontjából veszélyes lehet, ha a héják (vagyis a szigorúbb monetáris politikát támogató tagok) teljesen eltűnnek a monetáris tanácsból, és kizárólag a galambok (a lazább monetáris politika hívei) maradnak bent. Orbán Viktor pénteki bejelentése alapján Balog Ádám adóügyekért felelős helyettes államtitkár is posztot kap az MNB-ben, ő lesz a harmadik alelnök, vagyis eggyel nő a monetáris tanács tagjainak a száma.


Fotó: Neményi Márton

Az eddigi két alelnök mandátuma is lejár idén: Karvalits Ferencé március 27-én, Király Júliáé pedig július 3-án. Az ő távozásukkal az elemző szerint „galambdúc őrködik majd a hazai deviza stabilitása felett”. Ez pedig azért veszélyes, mert egy esetleges külső sokk esetén egyelőre nem látszik a garancia arra, hogy időben kamatot emelnek a magyar fizetőeszköz védelmében. Az XTB vezető elemzője szerint attól is lehet tartani, hogyha 300 forint fölé gyengül az euró-forint árfolyam, akkor vajon a piac elfogadja-e, és elég hitelesnek tartja-e az új jegybanki vezetők megszólalásait, szóbeli intervencióit.

Matolcsy György a péntek délutáni bizottsági meghallgatáson igyekezett megnyugtatni a piacokat, így nem volt érdemi forintgyengülés. A leendő jegybankelnök arról beszélt, hogy az infláció ellen küzdeni kell, ez pedig a szakértő szerint egy üzenet a befektetők felé, hogy az új elnök tiszteletben fogja tartani a jegybanktörvényt. Egy másik érdemi pont volt a meghallgatáson a devizahitelek elleni küzdelem. Soós Róbert szerint itt fontos látni, hogy már csak a devizaadósok miatt nem gyengülhet jelentősen a forint. Tehát ez is amellett szól, hogy a Magyar Nemzeti Bank továbbra is éberen őrizze a forint euróval szembeni viszonylagos erejét.

A szakértő arra számít, hogy a következő napokban lassan, de biztosan tovább gyengülhet a hazai deviza, és az euróval szemben a 300-as szint felé veheti az irányt. Ha drasztikusan javulna a nemzetközi hangulat, akkor is maximum 292-ig erősödhet az árfolyam. A hazai devizát a nemzetközi hangulat is magával ránthatja a hét vége felé, ugyanis a nemzetközi piacokon erősödött a kockázatkerülés, ami nem kedvez a feltörekvő devizáknak.

Vigyázat, szakadék!

A nemzetközi kockázatkerülés hátterében főként az áll, hogy péntektől automatikusan életbe lép egy 85 milliárd dolláros kiadáscsökkentés az Egyesült Államokban, miután a republikánus és a demokrata oldalnak nem sikerült megállapodnia a büdzséről. Az összeg az amerikai GDP fél százaléka. Soós Róbert szerint éves szinten körülbelül ennyivel csökkenhet az amerikai hazai össztermék, de még így is enyhe pluszban maradhat. A Nemzetközi Valutaalap is aggódik, és a tervek szerint kénytelen lesz felülvizsgálni az Egyesült Államokra vonatkozó növekedési előrejelzését.

Jól jelzi az aggodalmakat, hogy az euró-dollár középárfolyam az 1,30-as szint alá került, vagyis az euró nagyot gyengült a dollárral szemben. Nagyon vékony kapaszkodót jelenthet a piacoknak az, hogy Barack Obama amerikai elnök még pénteken egy utolsó egyeztetést tart a témában. Egyelőre az látszik, hogy a republikánus oldal hajthatatlan, és nem járul hozzá az adókedvezmények eltörléséhez. Ennek fényében a részvénypiacok is gyengülnek, és ezt tovább hajtja, hogy a kereskedők egy része amúgy is pozíciózárással fejezi be a hetet.

Frissítés: A tárgyalások teljes kudarca után helyi idő szerint péntek este életbe lépett a drasztikus, 85 milliárd dolláros automatikus költségvetés-csökkentés az Egyesült Államokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik