Üzleti tippek

Magyar Telekom: kisebb nyereség és bevétel

A Magyar Telekom Nyrt. 15,2 milliárd forint nettó eredményt és 142,5 milliárd forint bevételt ért el az első negyedévben, ami 7,8 százalékkal, illetve 3,3 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál a pénteken közzétett tőzsdei gyorsjelentés szerint.

A portfolio.hu által megkérdezett elemzők az első három hónapra 143 milliárd forint bevételt és 12,83 milliárd forint nettó eredményt vártak.

A Magyar Telekom 2011-ben 3-5 százalékos bevételcsökkenésre és 4-6 százalékos működéshez kapcsolódó kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) mérséklődésre számít. Cél az is, hogy a tavalyihoz képest körülbelül 5 százalékkal csökkentsék a beruházásokat.

Az idén az első negyedévben a társaság 3,4 milliárd forinttal kevesebb, összesen 12,3 milliárd forintot költött beruházásokra. A nettó adósságállomány a tavaly március végi 265,4 milliárd forintról az idén március végére 270,5 milliárd forintra nőtt.

A Magyar Telekom jegyzett tőkéje 104,275 milliárd forint volt március végén, az elmúlt egy évben nem változott, míg a saját tőke 1,6 százalékkal 539,926 milliárd forintra nőtt.

A társaság részvényeit a Budapesti Értéktőzsde “A” kategóriájában jegyzik, az értékpapír csütörtöki záró ára 558 forint volt, míg az elmúlt 12 hónapban 511 és 719 forint között mozgott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik