Feltörekvő, új iparágakban szereplő, a fenntartható fejlődés ideáját elismerő, és hagyományos óriásvállalatok együtt szerepelnek a World Finance által – első ránézésre homályosnak tűnő szempontok alapján – összeállított Top 100-as listán.
A lap által másodszorra elkészített rangsorban egy magyar tőzsdei cég is szerepel, nevezetesen a Regionális Fejlesztési Vállalat (RFV).
A lista készítői azért választották be a világ elit cégeinek körébe a magyar vállalatot, mert az értékelésük szerint a leggyorsabban növekvő közép-európai energetikai társaság, és jó eséllyel térségünk vezető alternatív energiaszolgáltatójává válik.
A céget honlapjuk szerint Soós Csaba és Makra József alapította 2000-ben. Az RFV részvényeit 2007-ben vezették be a Budapesti Értéktőzsdére, amit két évvel később újabb részvénykibocsátás követett. Ma a cég papírjainak 38 százaléka közkézhányad, vagyis a részvények ekkora százalékával kereskednek a tőzsdén.