Üzleti tippek

Mi lesz a lefejezett GVH-val?

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jelenlegi vezérkara bízik abban, hogy a versenyhatóság független intézmény marad esetleges menesztésük után is – derült ki a versenyhatóság keddi sajtóbeszélgetésén. Mindemellett az is kiviláglott, hogy a következő elnök gyökeresen átalakíthatja a GVH működését.

Július 30-ig derül ki, hogy az új kormány egy suhintással levághatja-e a GVH vezetőinek – az elnöknek és a két alelnöknek – fejét, vagy esetleg nehezebben boldogulnak a vezetők menesztésével. Eddig kell ugyanis döntenie Sólyom László kérésére az Alkotmánybíróságnak (AB) arról a törvényjavaslatról, ami lehetővé tenné Nagy Zoltán elnök – akinek idén november elsején jár le a kinevezése – mellett a két elnökhelyettes (Gadó Gábor, Wallacher Lajos) menesztését is, akiknek kinevezése csak 5 év múlva járna le.

A GVH felépítése, kultúrája olyan, hogy független, autonóm szervezet tudna maradni akkor is, ha „feltéve, de nagyon meg nem engedve” a szervezet elnöke engedne egyes lobbik befolyásának – mondta a GVH elnöke újságírói kérdésekre válaszolva a hatóság keddi sajtóbeszélgetésén. Bár a beszélgetés apropója a versenyhatóság parlamenthez benyújtott beszámolója volt, a kérdések azonban a GVH vezérkar eltávolításának témáját is feszegették.

Csoportdöntéssel a korrupció ellen

Nagy Zoltán kifejtette, hogy a GVH a politikától és az üzleti köröktől egyaránt független, s a kettő pediglen összefügg, hiszen a lobbinyomás leginkább a politikán keresztül érkezhetne.

A versenyhatóságnál nem az egyszemélyi döntések a jellemzők, egy ügy megindításához is például 3-5 fő munkája, egyetértése szükségeltetik – derült ki a GVH elnökének szavaiból. Nagy Zoltán szerint a csoportdöntések módszere nemcsak a lobbibefolyás, hanem a korrupció ellen is hatékony megelőzés. A GVH függetlensége tehát nem pusztán a vezetők személyén múlik – tette hozzá. Az fn.hu kérdésére viszont Nagy Zoltán azt mondta: az új elnök ezt az irányítási rendszert minden további nélkül megváltoztathatja.

Az elnök utalt arra is, hogy az alelnökök is ellensúlyokat képeznek az elnök hatalmával szemben, kinevezésük időpontja is eltérő – ám éppen ezt szüntetné meg az a törvényjavaslat, amely most az AB előtt fekszik. Gadó Gábor alelnök a Versenytanács függetlenségét hangsúlyozta.

Hatósági javaslatok

A versenyhatóság a parlamenthez benyújtott beszámolójában javaslatokat is megfogalmazott: az új jogszabályoknál szerintük érdemes a hatásvizsgálatokat elvégezni, és a versenyre gyakorolt hatásokat is figyelembe venni. Ajánlja továbbá a fogyasztói csoportok szervezésének és működtetésének kereteit meghatározó szabályozás kialakítását is.

Arra az újságírói kérdésre azonban, hogy mégis mit vár a GVH a parlamenttől azok után, hogy vélhetően megszavazza, hogy a bankadó a „baráti kör” által tulajdonolt biztosítóra nem vonatkozik majd, az elnök nem tudott mit mondani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik