A Magyar Nemzet szerdai cikkében azt állította, hogy a Bajnai Gordon kormányfő által korábban vezetett ciprusi cég nem nyújtott be adóbevallást, így 2,7 milliárd forint nyereség után elkerülte az adó megfizetését; az ügylet főszereplője a Dataplex Kft., amelyet 2005-ben a Bajnai Gordon vezette Wallis Rt. egyik leányvállalkozása vásárolt meg.
bajnai is perel
A miniszterelnök határozottan visszautasít minden, a személyét érintő alaptalan gyanúsítást. Bajnai Gordon a Magyar Nemzet című napilap ma megjelent Adócsalás gyanújában Bajnai című cikkében foglalt valótlan állítások miatt helyreigazítást kér és jogi eljárást kezdeményez a lappal szemben, illetve minden olyan médium ellen, amely a hamis információkat másodközli.
A Wallis szerdai közleményében azt is kiemelte: nem adóelkerülési céllal alapította meg – a Dataplex adás-vételhez képest évekkel korábban – ciprusi vállalatát, a Fleminghouse Ltd-t.
A ciprusi székhelyű, a Wallis csoport kimutatásában transzparensen szereplő cég az Európai Uniós jog hatálya alatt befektetési tevékenységet végez, ami természetes egy kockázati tőkebefektető cég életében; a Fleminghouse Ltd. a Magyar Nemzet értesülésével ellentétben, benyújtotta az adóbevallásokat – szögezi le a dokumentum.