Üzleti tippek

Szlovákia bekeményít a feketemunkásoknál

A feketemunkáért kiszabható büntetés alsó határának egységesítését tervezi a szlovák szociális és munkaügyi minisztérium: minden rajtakapott munkaadónak legalább kétezer eurót kellene fizetnie - írja az Új Szó szlovákiai magyar napilap.

A Munkaadók Országos Uniója (RÚZ) tiltakozik az egységes minimális büntetés bevezetése ellen. „Támogatjuk a feketemunka elleni küzdelmet, de szerintünk különbséget kell tenni a kis- és nagyvállalkozók között” – jelentette ki Marián Jusko, a RÚZ elnöke.

A minisztérium szerint határozottan kell fellépni a feketemunka ellen. „Eljött az idő, hogy olyan bírságokat határozzunk meg, amelyek elrettentik a munkaadókat attól, hogy ilyen praktikákat alkalmazzanak” – mondta Emília Krsíková, a munkaügyi minisztérium államtitkára. A tárca már a bírságokból származó megnövekedett bevétellel is számol. „Ha a munkaügyi hivatalok az ellenőrzések során csak 300 büntetést szabnak ki az alsó büntetési határon, a kiszabott büntetés összege 600 ezer euró lesz, ami 85 százalékkal magasabb, mint a jelenlegi szint” – írja a minisztérium az indoklásban.

A másik munkaadói szövetség, a Munkaadók Szövetségeinek és Társulásainak Egyesülete (AZZZ) egyetért a minisztérium javaslatával, Milan Chúpek alelnök helyénvalónak tartja a bírságok javasolt szintjét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik