“Önellentmondás az, hogy Cselényi László egyrészt egyeztetést hiányol a politikai döntéshozókkal, másrészt valótlanul azt állítja, hogy az MTV “politikai segédlettel” akarja “bedarálni” a Duna Televíziót. Egyébként pedig sajátos nézeteket vall a közmédiumok függetlenségéről az, aki szükségesnek tart bármiféle politikai alkut ahhoz, hogy egy szakmai javaslat egy szakmai konferencián nyilvánosan elhangozzon” – olvasható a Földváry Mónika által aláírt közleményben.
A sajtóiroda-vezető szerint megfontolt, érvekkel alátámasztott szakmai javaslatot prezentált a Magyar Televízió ügyvezető alelnöke kedden, a Media Hungary konferencián. Medveczky Balázs előadásában arról beszélt, hogy a közmédiumok külön-külön nehezen érvényesülnek a nézők figyelméért folytatott versenyben a tőkeerős, külföldi tulajdonú médiacégekkel szemben, hiszen forráshiánnyal is küzdenek, így fejlesztéseik, beruházásaik is elmaradnak a versenytársakétól.
Az MTV sajnálja, hogy a javaslatot a Duna Televízió vezetője nem hajlandó átgondolni, noha ebben a helyzetben ésszerű, költségtakarékos megoldás volna, ha egy vállalatban egyesítené erőforrásait a Magyar Televízió, a Duna Televízió és a Magyar Rádió – olvasható a kommünikében.
Ellentmondó tények
Az MTV szerint a Duna Televízió nézettségére vonatkozó állításokat semmilyen nyilvánosságra hozott, reprezentatív felmérés nem támasztja alá. A tények ellentmondanak Cselényi László elnök a gazdálkodásra vonatkozó kijelentéseinek is.
A Duna Televízió idei üzleti terve negyedmilliárdos veszteséggel számol, és noha a tavalyi évet nullszaldóval zárták, tavaly előtt közel négyszázmillió forintos veszteséget könyveltek el – írta a sajtóiroda vezetője.
A Magyar Televízió szerint nincs oka Cselényi Lászlónak arra, hogy a partneri együttműködésben a közszolgálati feladatot teljesítő műsorokat féltse. “Igaz, az MTV nem feltétlenül tűzné műsorára a Duna Televízió elnöke által rendezett filmeket, amelyeket az általa irányított csatorna viszont rendszeresen megrendel és levetít” – olvasható a közleményben.