Üzleti tippek

Elkerülhet az olimpiai közvetítés a köztévétől

A Sportfive ügynökséghez kerültek a 2014-es téli és a 2016-os nyári olimpia európai közvetítési joga. Így kérdésessé válhat, hogy a köztévé a kért árat ki tudja-e fizetni a teljes olimpiai program közvetítéséért.

Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) helyett a Sportfive ügynökség értékesítheti a 2014-es téli és a 2016-os nyári olimpia európai közvetítési jogait – döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A Sportfive 250 millió euróért szerezte meg a jogot, amely nem érvényes a francia, a német, az olasz, a spanyol, a török és a brit területre.

Az európai közszolgálati televíziókat tömörítő EBU több mint 50 évig volt partnere a NOB-nak, és többek között ennek köszönhetően a Magyar Televízió 1960-tól minden nyári és téli játékokról tudott közvetíteni.

Schulek Csaba, az MTV sportfőszerkesztője az MTI-nek elmondta: tudomása szerint a Sportfive által adott összeg 20 százalékkal több, mint amit az EBU tudott volna fizetni a jogokért.

„Kérdéses, hogy a közszolgálati televíziók tartani tudják-e a kért árakat. Megtörténhet az is, hogy az olimpiát nem lehet majd teljes egészében látni, hanem feldarabolják, és mondjuk a különböző sportágak különböző csatornákra kerülnek” – jegyezte meg Schulek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik