Üzleti tippek

Újra tömik a libákat a Hungeritnél

Újraindította a hízott baromfi vágását a szentesi Hungeritnél, ahol korábban egy állatvédő mozgalom kampánya miatt kellett leállítani a termelést.

A baromfifeldolgozó vezérigazgatója Magyar József kifejtette: a tervek szerint hetente 20 ezer hízott kacsát és libát dolgoznak majd fel. A beszállítók közül mindenki visszatért a szentesi céghez, de a piaci oldal egyelőre csak 80 százalékban jelezte ismét vásárlási igényét. A cégvezető azonban reményét fejezte ki, hogy hamarosan ők is visszatérnek.

A Hungerit egyébként elsősorban Franciaországba szállít, de exportál Belgiumba, Spanyolországba, Németországba és Ausztriába is.

A dolgozókat folyamatosan veszik vissza, többen vannak azonban, akik az őszi elbocsátás óta már elhelyezkedtek, így valószínűleg új munkaerőre is szükség lesz, de hogy mennyire, azt még nem tudni. A korábban elbocsátottakat egyébként kiértesítették, hogy ismét munkába állhatnak, ez csaknem száznyolcvan embert jelent.

A Hungerit Zrt. szeptember 1-jén állította le a hízottáru- feldolgozást, a Négy Mancs állatvédő alapítvány nyomására. A döntés miatt az év végéig kétszáz dolgozóját tervezte leépíteni a baromfifeldolgozó, közülük decemberig száznyolcvanat el is küldtek. A Négy Mancs Alapítvány annak érdekében indított kampányt a szentesi cég ellen, hogy az hagyjon fel a hízottliba- és -kacsa-comb, illetve -mell, valamint a libamáj előállításával. Emellett feketelistára tette a Hungeritet, hogy a nemzetközi áruházláncok ne rendeljenek tőlük kényszertömött jószágokból előállított élelmiszereket.

A termelés újraindítását segítette a parlament tavaly év végi döntése a hízott kacsából és libából előállított termékek védelméről. Ugyanakkor a mostantól készülő hizlalt liba és kacsa termékek csomagolása és a felirata jelzi majd a vásárlók számára, hogy kényszeretetett állatból készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik