A lakópark fejlesztője szerint a nyári uborkaszezonban olyan kampányokat érdemes kidolgozni, amelyek a külföldieket arra veszik rá, hogy Budapesten fektessenek lakásba. A lakópark legújabb kampánya most azt a 40 ezer külföldit veszi célba, akik az idén a Szigetre érkeznek.
Több lakópark is található az Óbudai-szigetre vonulók útvonalán, ezek szinte valamennyien megpróbálják felhívni magukra a figyelmet – nyilatkozta Szili Balázs, a befektetési csoport kommunikációs igazgatója. A Forest Hill most egy ma még kevésbé ismert marketingfogással, az úgynevezett Bluetooth-technikával próbál üzenni a Szigetre utazók mobiljára – tette hozzá a vezető.
A célcsoportba elsősorban azok kerültek, akik elmúltak 25 évesek, és jó egzisztenciával rendelkeznek. Ugyanakkor a fejlesztő reméli, hogy a vidékről érkező magyar fiatalok is felkapják a fejüket a kampányra.