Üzleti tippek

Trónfosztásra készül a Facebook

Fordulat állt be májusban a közösségi oldalak közötti versenyben, a Facebook mind az egyedi látogatók, mind az oldalletöltések számában megelőzte a MySpace-t. A regisztráltak számát tekintve továbbra is utóbbi vezet, és a portál megújításával igyekeznek újabb tagokat toborozni.

A legutóbbi látogatottsági adatok alapján a Facebooknak áll a zászló a MySpace-szel vívott küzdelemben. Míg a Mark Zuckerberg által 2004-ben létrehozott Facebooknak májusban 123,9 millió egyedi látogatója volt, addig a nagy rivális 114,6 millió látogatóval büszkélkedhetett – derül ki a ComScore internetes piackutató cég adataiból. Ráadásul az oldalletöltések számát tekintve is a Facebook nyerte a versenyt, 50,6 milliárd oldalt nyitottak meg a portál felhasználói, míg a Rupert Murdoch ausztrál milliárdos tulajdonában lévő MySpace esetében „csak” 45,4 milliárd volt ez a szám.

Persze ez a néhány adat még nem jelenti azt, hogy a közösségépítő portálok között korábban egyértelműen elsőnek számító MySpace-t megfosztották volna trónjától, hiszen maga a tulajdonos, Rupert Murdoch mutatott rá, hogy hiába volt kevesebb látogatója a portálnak, mint riválisának, azok jóval több időt töltöttek az ő oldalukon. Az aktív felhasználók számát nézve is a MySpace vezet jóval több mint százmilliós táborával, míg a Facebook eddig mintegy nyolcvanmilliónyi rajongót gyűjtött világszerte.


Közösségi oldalak hirdetési bevételei
Forrás: eMarketer
(millió font)

2006: 261
2007: 612
2008: 1028*
2009: 1388*
2010: 1690*
2011: 2029*
* Becsült adatok.

Igaz ugyanakkor, hogy Mark Zuckerberg közösségi oldalán kezdetben csak a Harvard Egyetem – idejárt az alapító is – diákjai regisztrálhatták magukat. A nagyközönség felé való nyitást több lépcsőben hajtották végre, először valamennyi egyetemi, főiskolai hallgató számára vált elérhetővé a Facebook, majd 2006 őszétől mindenki regisztrálhat a portálon, aki betöltötte a 13-at. A közösségi oldal ezt követően indult szédületesen gyors fejlődésnek, főként az Egyesült Államokon kívül. Mindössze egy éve alatt – 2007 májusától 2008 májusáig – 162 százalékkal nőtt a közösségi portál USA-n kívüli felhasználóinak száma, míg a MySpace esetében csak ötszázalékos volt a növekedés. A további gyors bővülés elősegítésére a közelmúltban a Facebook spanyol, német és francia nyelvű verzióját is elindították.

Csak az Egyesült Államokat vizsgálva is gyorsabban nő a Facebook, mint riválisa, egy év alatt 34 százalékkal bővült a portál amerikai felhasználóinak száma, míg a rivális esetében hétszázalékos volt a növekedés. Igaz, az USA-ban továbbra is a MySpace az uralkodó, és havonta kétszer annyi – 70 millió – látogatót vonz, mint riválisa.

A 2003-ban elindított, és komplett szolgáltatásainak – blogok, felhasználói csoportok kezelése, fényképtár, zenetár – köszönhetően gyorsan a virtuális világ meghatározó szereplőjévé váló MySpace-nél egyébként nem nézik tétlenül a trónfosztási kísérletet, várhatóan még ebben az évben egy komolyabb „ráncfelvarrást” hajtanak végre a portálnál. Új szoftverek jelennek majd meg az oldalon, kicsit enyhítik a felületek jelenlegi zsúfoltságát, valamint zeneszámokat és koncertjegyeket is árulnak majd a weben.

A válaszlépések nem véletlenek, hiszen a két közösségi oldal kiélezett küzdelmet vív a hirdetési pénzekért. Az eMarketer piackutató cég előrejelzése szerint ebben az évben 1,03 milliárd fontot költenek majd el a hirdetők ilyen típusú portálokon. Kedvező jel lehet a MySpace és a portálért 2005-ben 580 millió dollárt fizető Rupert Murdoch számára, hogy ennek az összegnek a felét az amerikai hirdetők adják. A helyzet azonban egyelőre korántsem rózsás a jelenleg is legnagyobbnak számító közösségi oldal számára, hiszen májusban a MySpace-t irányító Fox Interactive Media bejelentette, hogy bevétele várhatóan tíz százalékkal elmarad az erre az évre tervezett egymilliárd dollártól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik