Az MGYOSZ-nak aktív szerepet kell vállalnia olyan kormányciklusokon átnyúló gazdaságpolitika kialakításában, amely többpárti konszenzus keretében valósulhat meg – fogalmazott a programjavaslatában Futó Péter.
A szövetség elnökjelöltje az ország számára olyan adórendszert, járulékrendszert és illetékrendszerért tart kívánatosnak amely egyszerűbb és igazságosabb, mint a jelenlegi, és egyértelműen a versenyképesség javítását szolgálja.
Az MGYOSZ március közepén nyilvánosságra hozott adóváltoztatási koncepciója szerint 2009-2010-ben két lépésben meg kell szüntetni a vállalkozások négyszázalékos különadóját, miközben a munkaadókat terhelő tb-járulékot 3-3 százalékponttal szükséges mérsékelni.