Üzleti tippek

Sivatag, show nélkül

Az elmaradt Dakar-rali résztvevői komoly anyagi veszteséget kénytelenek elkönyvelni. A magyar csapatok ezért pótlólagos megjelenési lehetőségekkel igyekeznek maradásra bírni szponzoraikat.

Gyorsan, néhány óra alatt reagált a Dakar-rali január negyediki lefújására a dél-portugáliai Portimao város vezetése. Forintra átszámítva 380 milliós kártérítést követeltek a verseny szervezőitől az elmaradt bevételeik miatt, ugyanis a verseny második szakaszának rajta a portugál városból indult volna. Mindez egyből rávilágított arra, hogy a furcsa körülmények között lemondott versenynek számos kárvallottja van, s a legtöbb pénzt még csak nem is Portimao bukta el.

A Volkswagen gyár Dakar-csapata 7,5 milliárd, a Mitsubishié pedig 5 milliárd forintnak megfelelő euróból gazdálkodott, s a kis, független csapatoknak sem filléres kaland a Dakar. Egy induló motorosnak alsó hangon 20 millió forintot, egy autósnak pedig legalább 100 milliót kell összegyűjtenie a malacperselyben.

Régiós szponzorok

Tudta-e?

Az idei Dakar-ralin 14 nap alatt összesen 9273 kilométert tettek volna meg a versenyzők. A korábbi évek adatai alapján mindezt Európában 150 millió ember kísérte volna figyelemmel.

Mindezek ellenére az idei Dakaron minden eddiginél több, 580 jármű – 200 autó, 270 motor, 110 kamion – állt a rajthoz, még ha annál tovább nem is jutott. Magyar részről négy-négy autó és kamion, valamint két motoros vágott volna neki a versenynek. A több magyar induló és a meglebegtetett budapesti start miatt egyre több hazai cég lát fantáziát a hazai versenyzők szponzorálásában. A Szalay Dakar Teamet 27 vállalat támogatta, igaz, ez nemcsak magyar párost, hanem a hozzájuk tartozó cseh, szlovák és szlovén egységet is magában foglalja, ennek megfelelően a Mol, a Procter & Gamble és a Vodafone is regionális megállapodásokat kötött a régiónk indulóival.

A nevezési díjat – igaz, csak részben – visszakapják a csapatok, de jól így sem járnak, mert a repülőjegyeket, a járművek szállítását és a szállást nem téríti meg nekik senki. Igazán nagy gondban akkor lennének, ha a szponzorok visszakérnék a támogatásukat. A Mol patronáltjai például kevesebb pénzre számíthatnak, az olajtársaság ugyanis az eredményekhez kötötte az utólagos támogatások összegét.

Jobban járnak

Az eredménytől függetlenül fizető szponzoroknál más a helyzet, ám az általunk megkérdezett csapatok szerint korrektek hozzájuk, senki nem pendítette meg, hogy visszakérné a támogatást. A Szalay Dakar Teamnek autót biztosító Opel például közleményben tudatta, hogy a meghiúsult verseny ellenére kiállnak mellettük.

„Nem kérjük vissza a támogatást, ez igazából eszünkbe sem jutott” – nyilatkozta lapunknak Csizmarik Judit, a szintén a Szalay csapatot szponzoráló LCP Systems Kft. marketingigazgatója. A csapatok kompenzációként több együttműködési lehetőséget kínálnak a korábban vállaltnál. „Lesz partnernap, próbavezetés és egyéb rendezvények, még jobban is járunk” – teszi hozzá Csizmarik Judit. Hasonló „terven felüli” megjelenéseket kap a Siemens is a Palik Racing Teamtől. Ezen kompenzációk része lesz az is, hogy mindkét csapat indul több hazai és nemzetközi versenyen. „Nem kifejezetten a Dakar-szereplést szponzoráljuk, több éves stratégiai együttműködésünk van Palikékkal” – mondja Farkas Szilvia, a Siemens Zrt. kommunikációs igazgatója. Az alapvetően távközlési és informatikai segítséget nyújtó Siemensnél szintén merült fel még a részleges visszatérítési igény sem. A Vodafone-nál megkeresésünkre közölték, hogy a szerződésükben van szó vis maior esetekről, de erről a kérdésről még egyeztetnek a csapattal.

A csapatok tehát igyekeznek „túlteljesítésekkel” kompenzációt nyújtani a szponzoraiknak, s az is igaz, hogy ilyenkor a támogatóknak sincs komoly mozgási lehetőségük, hiszen egy látványos kihátrálás ronthatná megítélésüket. Ezzel pedig akár az elmaradt versenynél is többet veszthetnének, már ha felkapná az esetet a sajtó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik