Az eset pikantériája, hogy azt a honlapot, amelyen ugyanezt a felhívást népszerűsítik, a Főpolgármesteri Hivatal postacímére jegyeztették be, de fiktív, csupa egyesből álló faxszámmal – olvasható a cikkben.
Még a Főpolgármesteri Hivatal falán is megjelentek a “négyes metró barátainak” plakátjai – hívta fel a figyelmet a lap, amely a felhívás szövegét is részletesen idézi.
Az idézetek szerint a “négyes metró barátai” otthonunk legnagyobb beruházásának tartják a négyes metrót, de hozzáteszik: “vannak olyanok, akik el akarják venni” az örömüket. Ők viszont hisznek abban, hogy “megérdemeljük ezt a négyes metrót”, és be akarják bizonyítani, hogy “akár az Európai Unió támogatása nélkül is meg tudjuk építeni” a földalattit.
A Népszabadság érdeklődésére a Városháza tudatta: nincs köze a kezdeményezéshez. A lap szerint a hivatalban úgy vélik, médiahackről – hitelesnek tűnő, de valótlan, a sajtó számára előkészített történetről – lehet szó.
„Nemcsak én vagyok nehéz helyzetben, hanem a Fidesz is” – így készülnek az új ellenzéki polgármesterek az októberi hatalomátvételre
Akad, aki tántoríthatatlan, más a kompromisszumot keresné, csak nem találja. Ellenzéki győzteseket kérdeztünk arról, hogyan készülnek a polgármesteri szék átvételére.