Lőttek a negyedik hatalmi ágnak?

Hatalmas tiltakozást, utcai harcokat váltott ki az elmúlt hetekben, hogy Chavez venezuelai elnök bezáratta a Radio Caravas Tv-t (RCTV). Az 1953 óta működő magánkézben lévő, s jelenleg ellenzékinek számító RCTV elnémítása miatti zavargások folytatódnak, s az ügy időközben nemzetközivé dagadt.

Az Európai Unió parlamentje éppúgy tiltakozott a sajtószabadság korlátozása ellen, mint az amerikai szenátus. Chavez elnök azonban nem hallgat a jó szóra, sőt lapzártánkkor éppen azzal fenyegetőzik, hogy az ország utolsónak maradt ellenzéki tévécsatornáját, a Globovisiont is bezáratja.

Óriási tét

Chavez – a tüntetőkkel együtt – pontosan tudja, hogy óriási a tét. A szó veszélyes fegyver, a független média léte vagy nem léte a modern demokráciák hamleti kérdése: eldönti, hogy az adott országban a diktatúra vagy a demokrácia felé mozdulnak el a társadalmi viszonyok. Chavez foggal-körömmel ragaszkodik a hatalomhoz, diktatorikus rendszerét építgeti tovább, ezért az ellenzéki szerepéhez ragaszkodó, hatalomra veszélyes médiának szerinte buknia kell. Igazodj, vagy pusztulj! – ez a diktátorok felkínált választási lehetősége. Harmadik út szerintük nincs.

Hasonló tétmeccseket jelenleg más hatalmi arroganciával és diktatorikus eszközökkel irányított országokban is játszanak, csak kevésbé látványos külsőségek közepette. A média világából azonban szinte naponta érkeznek hírek, amelyek arról tudósítanak, hogy Ázsiában, Afrikában, Latin-Amerikában vagy Európa tőlünk nem is olyan messze eső tájain miként próbálják meg egyes kormányok, államfők, diktátorok „szép szóval” behódolásra kényszeríteni, vagy ha ez nem sikerül, akkor erőszakos úton – akár gyilkosságok árán is – elnémítani az ellenzéki, rendszerkritikai hangokat, a hatalmukra veszélyes médiumokat.

A venezuelai példa csak egy a sok közül, mert mint a sajtószabadságról kiadott különféle jelentések egyöntetűen állítják, a független, szabad média ügye az utóbbi években egyre kedvezőtlenebbül alakul a világban.

Politikai nyomás

Oroszországban Putyin elnök régóta próbál leszámolni – felvásárlásokkal, kényszerítő intézkedésekkel – a sajtóoligarchiákkal, a lappiac megregulázása már sikerült neki, most pedig – a választások közeledtével – a kereskedelmi televíziók vannak soron. Az elnök május 29-én egy Kremlben megrendezett konferencián vészjóslóan jelentette ki az országos televíziók vezetőinek, hogy „túl sok a rossz minőségű, olcsó, importált és kevés az egészséges szellemiségű hazai műsor az orosz televíziókban”. Hozzátette azt is: „Meg kell teremteni annak a feltételeit, hogy a fiatal generáció az egészséges, hazai kultúra légkörében nőjön fel, hogy a fiatalok fejlett művészi ízlést és viselkedésmintákat sajátítsanak el.” Aki akart, érthetett a szavaiból, mert Putyin „üzenete” könnyen dekodólható volt.

Törökországban ugyancsak májusban „öntöttek tiszta vizet a pohárba”. Itt a világháló ellen intéztek ellenvéleményt nem tűrő támadást, sőt a parlament már meg is szavazta az a törvényt, amely a továbbiakban lehetővé teszi a török hatóságoknak azon weboldalak blokkolását, amelyek a hatalomra vagy a török államalapítóra, Kemal Atatürkre nézve nemkívánatos véleményeket tartalmaznak. Az új jogszabályt május végén Ahmet Necdet Secer török elnök is aláírta, így a weben való tisztogatás máris megkezdődött, s ez a szólásszabadság képviselőit Európa-szerte aggodalommal tölti el.

Ezek a hatalmi arroganciáról árulkodó példák ugyanis ragadósak, hiszen a sajtószabadságról szóló múlt évi jelentések megállapítása szerint a kelet-közép-európai régió vagy a volt Szovjetunió számos államában a média még egyáltalán nem szabad, s nagy a kísértés, hogy a hatalom erőszakos eszközökhöz folyamodjon az ellenzéki hangok, a más vélemények elnémítása érdekében. A török hatóságok tulajdonképpen öncenzúrára akarják kényszeríteni az embereket – nyilatkozta Elsa Vidal, a Riporter Ohne Grenzen nevű szervezet munkatársa. Szerintünk azonban az ilyen megoldás erősen túlzó, ráadásul beláthatatlanok és nyugtalanítók az esetleges következmények.

Szakértők szerint –Törökországban is – a közeli választások motiválták a hatalmon lévők erőszakos lépéseit, akik így akarják elnémítani az ellenzéki hangokat.

Terjedő cenzúra

Tavaly óta egyre több országban igyekeznek korlátozni az elektronikus médiában, illetve a világhálón megjelenő tartalmakat –derül ki a Ripoter Ohne Grenzen jelentéséből. Elsősorban 13 országban (Kína, Kuba, Irán, Egyiptom, Mianmar, Észak-Korea, Szaúd-Arábia, Szíria, Tunézia, Türkmenisztán, Üzbegisztán, Vietnam, Fehéroroszország) ítélték kifejezetten aggasztónak a helyzetet, de még számos olyan ország van, ahol a hatalom igyekszik elnémítani, olykor akár megsemmisíteni az ellenzéki véleményeket.

Ezt májusban megerősítette az OpenNet Initiative szakemberei által közzétett tanulmány, amelynek készítői negyven országban vizsgálódtak, s benyomásaik szerint jelenleg már legalább 25 országban igen erőteljesen cenzúrázzák az internetes tartalmakat, s új jelenségként érzékelték azt is, hogy az online cenzúra mértéke, illetve szigora egyre nő. A felmérésből Észak-Amerika, Nyugat-Európa kimaradt, Kuba és Észak-Korea pedig azért nem került bele, mert a készítők attól tartottak, hogy a helyi segítőkre nézve következményekkel járhat az együttműködés.

A kutatók szerint a cenzúra jelenleg három fő területre terjed ki a világhálón. Az első a politikai, amikor a hatalom az ellenzék vagy a másként gondolkodók weboldalaihoz való hozzáféréseket blokkolja, illetve gyakran be is záratja ezeket a honlapokat. E téren Kína, Irán, Mianmar, Szíria, Líbia, Kuba,Tunézia, Vietnam a legszigorúbb. Egyes országokban (Irán, Omán, Szaúd-Arábia, Szudán, Tunézia, Jemen, Egyesült Arab Emírségek) a pornográf tartalmakat és a szerencsejátékot igyekeznek kiszűrni, míg a mianmari és pakisztáni nemzetbiztonság szélsőséges csoportok online lehetőségeit korlátozza.

Megszűrt hírek

Szakértők szerint összességében jelenleg Kínában, Iránban és Szaúd-Arábiában a legerősebb az internetes cenzúra, ezekben az országokban nemcsak a politikai, a pornográf, a kulturális, a vallási, hanem az egyéb más, károsnak ítélt tartalmakat is erősen korlátozzák. Szíriában, Törökországban és Tunéziában csak a politikai, Burmában és Pakisztánban pedig csak a nemzetbiztonságot veszélyeztető anyagok és oldalak ellen lépnek fel a hatóságok, de a cenzúra bármelyik országban totális lehet, ha a venezuelaihoz hasonló helyzet fenyegetne vagy választásokra kerülne sor.

A hatalomnak ehhez már rendelkezésre állnak a szükséges eszközök, mert a hatóságok egyre intelligensebb tartalomszűrőket használnak, s ez a korábbihoz képest jelentősen kibővítette a cenzúra lehetőségeit (már nemcsak angol nyelvű lapokat képesek kiiktatni), s ma már az is könnyedén megvalósítható, hogy egyes programokat vagy fájltípusokat blokkoljanak. Ily módon több országban betiltották a Google Earth, a YouTube és a Skype használatát is.

Szintén új jelenség, hogy veszélyesnek ítélt eseményekhez (tüntetés, választás stb.) kapcsolódva lehetetlenné tegyék az információszerzést, a kommunikációt, s ideiglenesen akár totális cenzúrát is életbe léptessenek a weben vagy a médiában. Tavaly márciusban a fehéroroszországi választás alkalmával ez történt, amikor az esemény idejére az ellenzék weboldalainak elérését gyakorlatilag lehetetlenné tették.

A médiahatalomért zajló csendes – Venezuelában most hangos – háború tehát több szálon zajlik. A modern, többnyire amerikai eredetű technológiának köszönhetően úgy tűnik, egyelőre a hatóságok vannak lépéselőnyben. Kérdés, hogy a szólás- és sajtószabadság hívei mit lépnek a következőkben a negyedik hatalmi ág megmentése érdekében.