A „Beszállítói útmutató – Kézikönyv kis- és közepes vállalkozások számára” című kiadvány az általános ismereteken túl bevezeti a vállalkozásokat az üzleti alapismeretekbe, bemutatja a nagyvállalatok beszállítói követelményrendszerét, sorra veszi a jellemző beszállítói tevékenységeket. Ezek mellett a kiadvány kitér a minőségirányítási rendszerekre, külön fejezet tárgyalja az Európai Unió beszállítói piacát és az itt elérhető támogatásokat.
Spányik Péter elmondta: a Beszállítói Program célja egyebek mellett, hogy a Magyarországon megtelepedett cégeket minél jobban beágyazzák a magyar gazdaságba. Célja az is, hogy fejlessze a magyar exporttevékenységet – tette hozzá.
Kárpáti Sándor, az ITDH Beszállítói és Tanácsadó Központjának vezetője elmondta: a program a kis- és középvállalkozásokat (kkv), valamint a közepes, nagy cégeket is meg kívánják célozni. „A kkv-nek mankót nyújthat ez a könyv a beszállítóvá váláshoz” – fogalmazott a központ vezetője. Hozzátette: a nagyobb cégeknek úgy próbálnak támogatást nyújtani, hogy egy integrátor vállalat köré igyekeznek őket csoportosítani.
Példaként említette a Suzuki projektjét, ahol mintegy 18 ilyen beszállítói cég működik. Hozzátette: a következő projektet az amerikai, futóműgyártó Dana vállalat köré szervezik. Az idei évre 4-5 hasonló programot terveznek.
Kálmán János, az útmutató szerzője elmondta: rendkívül élessé vált a verseny ezen a piacon is, ma már a multinacionális vállalatok komplex szolgáltatásokat vagy termékeket kívánnak megvásárolni. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a sikerhez szükség van kutatás-fejlesztési beruházásokra is a beszállítóknál. Szavai szerint ez biztosítékot is jelenthet a beszállítónak, mivel a nagyobb hozzáadott érték miatt magasabb árat is érvényesíthet.
Az ITDH adatbázisában jelenleg 2400-2500 beszállító van regisztrálva. Becslések szerint ennek mintegy duplája, 4000-5000 cég foglalkozik beszállítással Magyarországon, és 8000-10 000 lehet azon vállalatok száma, amelyek képesek lehetnek beszállítói tevékenységet végezni.
A Beszállítói Programba bekapcsolódtak a regionális szervezetek, kamarák is. Így az útmutató náluk is beszerezhető, de ingyenesen letölthető az ITDH hivatalos honlapjáról is.
Novák Katalin Spanyolországban került elő egy andalúziai ezredessel
Az Andalúziai Királyi Lovasiskolában fényképezkedett lovakkal és a magas rangú spanyol katonatiszttel.