Üzleti tippek

Felelős cégek

A nyugat-európai országokban a tartós üzleti siker kulcsának tartják a CSR-t, azaz a vállalatok társadalmi felelősségvállalását. A cégek ilyen jellegű tevékenysége hazánkban is előtérbe került.

Az év vége és a következő év első harmada az üzleti, társadalmi célú díjak és kezdeményezések időszaka. Ilyenkor még inkább előtérbe kerül a vállalati felelősségvállalás kérdésköre mind az eredmények, mind a tervek tekintetében. A mögöttünk álló bő három hónap különösen aktív volt e tekintetben. Tavaly decemberben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége immár harmadik alkalommal adta át a Prima Primissima díjat, az Ernst & Young januárban negyedszer az „Enterpreneur of The Year” (Az év vállalkozója) elismerést, február végén pedig a Pannon jutalmazta Példakép Alapítványának három kiválasztottját – hogy csak a legjelentősebbeket említsük.

Új értékrend

Tudta-e?



A vállalatok működését ma már CSR szempontjából is mérik. A nemzetközi módszer, az Accountability Rating a világ legnagyobb gazdasági társaságainak társadalmi felelősségvállalását rangsorolja szigorú szempontok szerint. Ennek célja, hogy a vállalatok megértsék a környezetükre kifejtett hatásukat és a társadalom elvárásait, párbeszédet folytassanak külső és belső érintettjeikkel, és ennek eredményeit beépítsék stratégiájukba és mindennapi működésükbe.

A CSR őshazájának tartott Angliában a témával kormányzati szinten foglalkoznak. Szakértőkből álló csoport működik a kabineten belül, amely komoly erőfeszítéseket tesz a vállalati felelősségvállalás ismertségének növeléséért. A csoport elemzi a brit munkáltatók közösségi szerepvállalását, és a vállalati szféra különböző szintjeire szabottan megismerteti a cégekkel a felelősségvállalás lehetséges és elvárt formáit.

A vállalati szponzoráció, adományozás nem új keletű dolog, azonban a CSR esetében ennél jóval többről van szó. Az összes jótékony, mecenatúra jellegű, szponzori és egyéb támogató tevékenység szervezett formába öntése, és ezek meghatározott, közös társadalmi célok szerinti felhasználása jelenti a vállalatok társadalmi felelősségvállalását. Ezt azonban eleinte csupán eszköznek tekintették. Egy újabb eszköznek, amellyel a fogyasztók megközelíthetők, egyfajta reklámfelületnek, amely mindenképp kedvező fényben tünteti fel a kezdeményező, segítő céget. A vállalat hosszú távú gazdasági sikerének biztosításához, és a valódi elismertség eléréséhez azonban más hozzáállás szükségeltetik. Ezen törekvés hívta életre a valódi CSR-t, amikor nem a marketing- vagy kommunikációs tevékenységek részeként kezelik a társaság jótékony megjelenését, hanem a vállalati politikában kap helyet, része lesz az értékrendnek és önálló célkitűzéssé „nemesül”. Ezeket a célkitűzéseket a vállalatot körülvevő környezet és a közösségek problémáinak felismerése után ezek megoldására alakítják ki közös célok szem előtt tartásával. Így végül a CSR vállalati viselkedésmód, üzleti stratégiai gondolkodásmód, értékteremtő folyamat lesz.

Fogyasztói elvárás

Egy több mint ezerfős csoporton végzett 2003-as brit felmérésből kiderült, hogy a fogyasztók 74 százalékát befolyásolja a terméket gyártó vállalat etikai magatartása, valamint annak társadalmi aktivitása és környezete iránti elkötelezettsége. Láthatjuk, hogy napjaink vásárlói mintegy jutalmazzák a felelős cégeket, és elfordulnak azoktól, amelyek nem foglalkoznak a társadalmi problémákkal. A felmérés elvégzése óta közel négy év telt el, és szakértői becslések szerint ez a fogyasztói magatartás tovább erősödött.

A vállalatok társadalmi problémákkal, célokkal való azonosulása, és ezek felvállalása az angol üzleti kultúra szülötte. Nagy-Britanniában és a nyugati világban mostanában már egyre gyakrabban nem is CSR-ről, hanem CR-ről beszélnek. Ez tisztán vállalati felelősségvállalást jelent, ami a gyakorlatban a cég életének minden területén megjelenik, nem csupán a vállalat külső környezetével kapcsolatos felelős célok elérését jelenti. A CSR-viselkedésmód a vállalat minden tevékenységét, döntését befolyásolja, támogatja és erősíti az alapegységet. A nyugati értelemben vett felelős vállalat ma már biztosítja az esélyegyenlőséget munkatársai körében, folyamatosan képzi, fejleszti őket, és a munkakörnyezet kialakításakor figyelembe veszi a közös érdekeket is. A CSR célok szem előtt tartásával határozza meg a működés irányelveit. Sőt, beszállítóit, partnereit is társadalmi felelősségvállalása alapján választja meg.

Akad olyan cég is, amely azzal, hogy fejlesztéseket valósít meg, egyben fontos, akár globális szintű problémákat is enyhít. Remek példa erre az EasyJet fapados légitársaság tevékenysége. A cég a múlt év folyamán 22 repülőgépét cserélte le vadonatújakra, és további száz gép vásárlását helyezte kilátásba, miközben mindig maximális járatkihasználtságra törekszik. Emellett az év elején kiadta az egész egész iparág számára példaértékű törekvéseket megfogalmazó környezetvédelmi kódexét. „Nyilvánvaló, hogy a globális felmelegedés komoly veszélyforrás napjainkban, és ebben a légitársaságok okozta légszennyezés is benne van. Generációnk közös felelőssége, hogy tegyen ez ellen. Ezért az EasyJet környezetvédelmi kódexében három fő területen vállal felelősséget: hatékonyan működteti flottáját a levegőben, földi beszállítóitól környezetbarát és hatékony működést vár el és segíti az iparágat környezetbarát törekvéseiben” – mondta el Andy Harrison ügyvezető igazgató.

Hazai pálya

Hazánkban is egyre nagyobb teret hódít az ilyen szemléletű vállalatvezetés, elsősorban a nemzetközi nagyvállalatok körében. A magyar társaságok által meghatározott legnépszerűbb CSR-témakör a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés, illetve a kultúra, a művészetek vagy a sport felkarolása. Emellett fontos szerepet kapnak a közösségi ügyek, amelyekbe az egészségügyi támogatásokat, és egy-egy sokakat érintő tragédia, szerencsétlenség áldozatainak akció jellegű megsegítését sorolják. Az egyik legaktívabb vállalat e téren a Pannon, amely mind a négy említett területen komoly tevékenységet folytat. „Mi nem kipipáljuk a társadalmi felelősségvállalást azzal, hogy például a tavalyi évben 200 millió forintot költöttünk különféle támogató és jótékony akciókra. Vállalati gyakorlatunk, napi üzletmenetünk része lett az, hogy a közösség aktív és támogató tagjaként lépünk fel” – mondta Majorosi Emese, a Pannon kommunikációs vezetője. „A környezetvédelem kérdését például jól összekapcsoltuk üzleti tevékenységünkkel a használt mobiltelefonok újra cserélését kitűző akcióban, így megfelelően tudjuk elhelyezni a használt telefonokat és különösen azok környezetszennyező akkumulátorait” – fűzi hozzá a kommunikációs igazgató.

Szintén a vállalati alapkultúra része a CSR a világ egyik vezető cement-, kavics- és betongyártójánál, a Holcim csoportnál. A vállalat működésének két legfőbb pillére a felelősségvállaláson alapul. „A felelős vállalati magatartásnak a gazdasági mutatók mellett a környezetvédelmet és a társadalmi fejlődést is támogatnia kell. Ezt a fajta értékrendet a Holcim csoportnál a fenntartható vagy az értékteremtő fejlődés fogalmával írjuk le” – nyilatkozta Márta Irén, a vállalat kommunikációs vezetője. A Holcim amellett, hogy működését alapvetően felelős vállalatként végzi, minden évben árbevételének egy százalékát CSR-ra fordítja. A cégcsoport társalapítóként vállalt szerepet a Fenntartható Fejlődés Üzleti Világtanácsához tartozó Cementipari Kezdeményezésben, amely nonprofit szervezetként a vállalatok környezetbarát működését segíti elő. Emellett alapítványi formában támogatja az önkormányzatok bérlakás-építési programjait, és számos, lokális aktivitást szervez a szebb és tisztább lakókörnyezet kialakításának céljával.

A globális CSR tapasztalatait alkalmazza Magyarországon a nemzetközi piac egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó cége, az Ernst & Young. Külön CSR-csapatot működtet, amely a vezérigazgatóval és a felső vezetéssel szoros együttműködésben alakítja ki a vállalati stratégiát, és vezet be új programokat a cég életébe. Havas István vezérigazgató elmondta: „Egy ilyen átfogó és szerteágazó tudásbázisú társaságnak, mint az Ernst & Young, feladata kell legyen a tanítás és a fejlesztés, vagyis a jelenlegi üzleti szféra előrelendítése és a felnövekvő generációk támogatása”. A vállalat hazánkban 2003 óta minden évben odaítéli a 20 éves nemzetközi múltra visszatekintő „Entrepreneur of The Year” díjat azzal a céllal, hogy ezen sikertörténetek középpontba állításával a kivételes üzleti teljesítmények mögött álló vállalkozókról, üzletemberekről adjanak hírt, ezzel példát és inspirációt nyújtva a magyar vállalkozók minél szélesebb rétegeinek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik