“Az oberwarti szakvásár a West-Pannon Eurégió egyik legjelentősebb építőipari rendezvénye, ezért támogatjuk, hogy a térség magyar vállalkozói közül minél nagyobb számban vegyenek részt rajta” – mondta.
A vásár nyitónapján egy szakmai konferenciát rendeznek a Burgenlandi Gazdasági Kamarával közösen, amelyen elsősorban a két ország építőiparának helyzetéről, a magyar építőipari vállalkozások ausztriai lehetőségeiről, valamint az osztrák építőipari cégek magyarországi működésének feltételeiről lesz szó.
Markus Tuider, az oberwarti Burgenland Messe igazgatója elmondta: tizenhetedik alkalommal rendezik meg 13 500 négyzetméteres kiállítóhellyel rendelkező építőipari szakvásárukat, amelyre az idén is több mint 18 ezer érdeklődőt várnak. Elmondása szerint a magyar látogatók száma az elmúlt évben kétezer fölé emelkedett, egyre nagyobb érdeklődésre számítanak.
Az igazgató tájékoztatása szerint az idei vásár kiemelten foglalkozik az építőipar energiatakarékos megoldásainak, valamint a megújuló energiák felhasználási módjainak bemutatásával.
Markus Tuider szólt arról is: terveik szerint jövőre éppen a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére a szakképzés szerepel majd a kiállítás és vásár fő témái között. Ennek jegyében már idén is meghívták két vasi szakképző intézmény tanárait és diákjait a vásárra.
Izrael megkezdte a háború új szakaszát, amely fókuszában a Hezbollah elleni északi front áll
Ezt Joav Gallant, Izrael védelmi minisztere jelentette be.