Üzleti tippek

Állami kockázók

Eddig hatvanból öt cég állami kockázati tőketámogatásáról döntöttek, az újabb alapok indításával a tőkepiaci törvény módosítására várnak.

A már meglévő 5 milliárd forintnyi állami kockázati tőke mellé 2007-ig további 7 milliárd forint értékű forrást szánna a kis- és középvállalkozók tőkefinanszírozására a Corvinus Kockázati Tőkealap Kezelő (Ckta) Zrt. Az egy éve létrejött állami kockázati cég az MFB-csoporttag Corvinus Rt. leányvállalataként tevékenykedik.

A Ckta októberben indult el úttörőnek számító Corvinus Első Innovációs Kockázati Tőkealapjával (Celin), 5 milliárd forint jegyzett tőkével, 15 éves futamidőre. Az alapnál eddig 5 vállalkozás tőkefinanszírozásáról döntöttek 1,1 milliárd forint értékben. Tőke híján önerőből fejlődni képtelen, még nem hitelképes, ám innovatív ötletekkel rendelkező vállalatokban szereznek tulajdonrészt, majd 3–7 (jellemzően 5) esztendő után nyereségesen szállnak ki. „Múlt nélküli, de ígéretes projektvállalkozásoktól sem zárkózunk el” – mondja Déri Viktor, a Ckta vezérigazgatója.

A Celint eddig mintegy 60 vállalkozás kereste meg saját ötletével. Közülük már két biotechnikai, illetve egy-egy informatikai, oktatói és mezőgazdasági (újfajta gabonaszárítási és tárolási eljárással foglalkozó) cég finanszírozásáról döntöttek. Egy cégre 26–640 millió forintnyi befektetés jutott. Az állami tőkecég jellemzően 16,5–21 százalékos éves megtérülést vár el befektetései után: a középtávú állampapírok jelenleg 7 százalék körüli hozamára még 6, illetve 8 százaléknyi cég- és projektkockázati hozamfelárat számítanak.

A felek együttműködésének s az alap kiszállásának módját szindikátusi szerződéssel pecsételik meg. A megtérülés biztosítására árgus szemmel tanulmányozzák át az eredetileg benyújtott üzleti tervet, mind az évente „gördülő”, a következő 4–6 évre szóló cégstratégiákat. Az alap szakemberei a finanszírozott cég szakmai munkájába nem szólnak bele, de követik pénzügyi helyzetét igazgatósági vagy felügyelő-bizottsági tagokként és a havi cégriportok alapján.

A Ckta jövő évig elindítandó újabb, 3 és 4 milliárd forintos innovációs, illetve fejlesztési alapjainak startját egyelőre késlelteti a tőkepiaci törvény szükséges módosítása. A következőként tervezett tőkealap a befektetést csak a cégnél meglévő privát társfinanszírozó részvétele esetén hajthatja majd végre, a harmadik alap jegyzett tőkéjének felét (2 milliárd forintot) pedig már várhatóan a magánszféra jegyzi le – szemben az eddigi kizárólagos állami szerepvállalással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik