Szeptember 4-től ismét hallható a Budapest Rádióban Fiala János, hétköznap reggelente jelentkezik műsora, a Keljfeljancsi – tudatta szerkesztőségünkkel a rádió.
Fiala János 3 hónapos szünet után folytatja munkáját a Budapest Rádiónál, utoljára 2006. júniusában volt adásban Messziről jött ember című esti műsora.
Fiala 2000 őszétől tagja a Budapest Rádió csapatának, a Keljfeljancsi, az Ennyi és a Messziről jött ember című műsorok fűződnek nevéhez. A Keljfeljancsi 2004 végéig jelentkezett a Budapest Rádióban, majd ezután a Rádió Extrémen volt hallható 2005. utolsó napjáig.
“Fiala János visszatérésével véglegessé vált a Budapest Rádió műsorstruktúrája, befejeződött a Budapest Rádió és a Yo! Rádió júliusi összekapcsolódása óta megfigyelhető átalakulás.” – mondta el Rónai Egon, a Budapest Rádió ügyvezető igazgatója.
Pár napja pedig a Rádió1 egykori kereskedelmi igazgatója, Ugodi Tibor vette át a csatorna kereskedelmi igazgatói posztját.
Izrael megkezdte a háború új szakaszát, amely fókuszában a Hezbollah elleni északi front áll
Ezt Joav Gallant, Izrael védelmi minisztere jelentette be.