Az adó egyelőre kísérleti jelleggel üzemel majd egy évig, az EP azt reméli tőle, hogy „közelebb hozza” a polgárokat az intézményhez, ami az elmúlt tíz évben elég jelentős hatalomra és befolyásra tett szert a közösségi döntéshozatalban és politikában, viszont mégsem kap elég figyelmet az európai média részéről.
Az EP költségvetési bizottsága által kedden kísérleti jelleggel megszavazott egymillió eurós projektet a jobboldali Európai Néppárt ellenezte, szerintük ugyanis a csatornát nem nézné senki, ezért a költség – hosszútávon évi 7-9 millió euró – nem éri meg. A munka mindenesetre szeptemberben elindulhat, az adás pedig várhatóan 2007 második felében.
Műszaki vizsgán jártak Schadl György Mercedesei, amelyekről nem árulta el a bíróságnak, hol vannak
Azonosítottuk a végrehajtók volt elnökének autóit, amelyeket hónapok óta keresett a bíróság. A korrupcióval vádolt Schadl György két Mercedesét is a múlt hónapban vizsgáztatták, és az Audi A8-as luxuslimuzinja is forgalomban van.