A © koncept programjaiban eddig az alábbi cégek vettek részt:
Philip Morris
Tchibo
Imperial Tobacco
British American Tobacco
Pepsi Americas
Zwack Unicum
Brau Union
Pfizer
Coca-Cola Beverages
Bacardi–Martini
Friesland Hungária
Magyar Telekom
Azokban az időkben, amikor mi is klasszikus reklámügynökségi feladatokkal foglalkoztunk, azt láttuk – és ez mai napig, sőt egyre inkább így van –, hogy egyes projektek nagyon sok és különböző részfeladatból állnak, melyeknek minden elemét ismerni kell. Ezekkel az ismeretekkel és főként az alapvető produkciós folyamatokkal, összefüggésekkel a megrendelőknek is tisztában kellene lenniük, hogy a produkció és az együttműködés sikeres legyen. A marketing- és trade marketing-munkatársak pedig nem lehetnek egyszerre kreatívok, grafikusok, nyomdai szakemberek és a különböző egyéb szakmák hozzáértői, viszont a munkájuk során folyamatosan találkoznak ezekkel a feladatokkal. Erre a szituációra fejlesztettük ki 2004 tavaszán a p2 produkciós tréninget, amelynek lényege a produkciós alapfogalmak, folyamatok, gyártási technológiák megismertetése – a fájlelnevezésektől kezdve a színrendszereken át a nyomdai utómunkálatokig –, valamint egy kis technika ahhoz, hogy hogyan közlekedjenek eredményesen a kollégák a megrendelő-ügynökség-gyártó háromszögben.
Nem kapják meg ezt a tudást és technikát közvetlenül az ügynökségtől a megrendelők?
Ez egy lényeges pontja a dolognak. Mi függetlenek vagyunk, míg egy ügynökségi kapcsolatban ez nem így van. Ott, ahol érdekük van a „beszállítóknak”, általában meg is magyarázzák a rosszul sikerült produkciót. Ez persze fordítva is igaz: a megrendelő is kényelmes, és az ügynökségre bíz mindent, pedig ha elmegy reggel fél 8-kor a nyomdába gépindulásra, akkor elégedettebb lenne azzal a direkt színnel, ami az arculatukban meg van határozva – hogy csak egy ismerős példát mondjak.
Nyitottak-e a megrendelők az új technológiák használatára?
A produkciós túrákon –ami a tréning második napja – különböző nyomdákat (és egyéb produkciós helyszíneket) látogatunk meg a hallgatókkal. A nyomdavezetők azt mondják, hogy a megrendelők ugyan többnyire nyitottak az új technológiákra, de nem ismerik azokat. Ez talán azért is van így, mert a megrendelő és a gyártó között sok esetben ott van egy harmadik szereplő, aki nem közvetíti ezeket. A tréningjeink alkalmával megismert új lehetőségeket több esetben is alkalmazták a cégek, mert példákat láttak rá, és megértették a technológia lényegét.
Mit látsz legnagyobb problémának a megrendelőkkel való együttműködésben?
A szoros határidőket, amelyek sokszor a későn indított megrendelések miatt vannak. Ezek pedig abból adódnak, hogy a cégek túladminisztrálják magukat, vagy sokáig ülnek az előkészítésen. Az árajánlatkérésekkel is sok idő megy el, megrendelő és ügynökség későn kezd el egymással a lényegről beszélni.
A leggyakrabban használt nyomdai kifejezések
A nyomtatási technológiák közötti különbségek abból adódnak, hogy melyik milyen módszerrel viszi fel a festéket a hordozóra, milyen festékeket használ, mekkora méretről és példányszámról van szó. Ennek megválasztásánál fő szempont, hogy milyen távolságból nézzük a végterméket (művészeti katalógusról vagy óriásplakátról beszélünk), és hogy mennyi pénz van rá. A legtöbb esetben a nyomat 4 szín keverékéből áll össze (CMYK: cián, bíbor, sárga és fekete), de használatosak a Pantone-skála alapján kikevert, úgynevezett direkt színek, esetleg UV- vagy fémszínek is. Egyik szín sem érzékelhető azonban a számítógép monitorján, mert az az ún. RGB (piros-zöld-kék) színkeverés szerint mutatja a színeket. Az ofszet (közvetett) technológiánál a nyomólemezre fotótechnikai eljárással felvitt elemek a zsír és víz egymásra hatása révén válnak láthatóvá. A festék közvetve, egy ún. gumikendős henger segítségével kerül a hordozóra, ami papíron kívül ma már műanyag is lehet. A szitanyomásnál egy keretre feszített szitaszöveten keresztül történik a nyomtatás. A szöveten sablont hoznak létre, amely fedett és nem fedett részeket tartalmaz. A nem fedett részeken keresztül jut át a festék a hordozófelületre, ami rendkívül sokféle anyag lehet (textil, fa, fém, műanyag, üveg stb.). A nyomtatási technológiák közül talán a digitális áll a legközelebb a számítógépet és nyomtatót használó mai átlagemberhez, hiszen az óriásprinterek is ezen a módon működnek, vagyis közvetlenül a számítógépről, köztes nyomtatóeszköz beiktatása nélkül nyomtatnak. Szerepe az elmúlt években jelentősen megnőtt, ugyanis gyakorlatilag bármilyen méretben lehetővé vált a kis példányszámú, fotóminőségű, elérhető árú nyomtatás. Az elkészült nyomat különböző kötészeti és egyéb utómunkálatokon megy keresztül. Fényes vagy matt védőfelület adható a nyomatnak fóliázással, amely ragasztással kerül a hordozóra, és esztétikai szerepű is. Lakkozással ugyancsak létrehozható védőfelület a nyomaton. Felhordása lehetséges úgy is, hogy csak a nyomat egy bizonyos része kerül bele (a cím betűi vagy pl. egy autó fotója), amit formalakkozásnak neveznek. Ha egy keményebb papírra készült prospektust kell meghajtani, akkor az biegeléssel érhető el. Ha a kinyomtatott grafikát vagy képet formára kell vágni, egyedi késformát, ún. stancaformát készítenek, amellyel a kívánt alakot pontos illesztés után kivágják, vagyis stancolják. Az öntapadó matricákat bemetszik, vagyis riccelik, ami által a címke a hordozóanyagról egyenként leszedhető.
Ehhez kapcsolódik új fejlesztésű projektetek, a grafikai workshop.
Igen, a p2+G a produkciós munkát megelőző fázist, a kreatív és grafikai tervezést mutatja be, pont amiatt, hogy az említett párbeszéd vagy közös munka jobban menjen. Ezeken a workshopokon egy fiktív terméket próbálunk meg interaktív módon, a hallgatók aktív részvételével „megcsinálni”. Együtt ötletelünk, fotózunk és tervezünk. Így mindenki jobban belelát a másik munkájába, megismeri a lehetőségeket, de a határokat is érzékeli.
Hogy jellemeznéd a produkciós háttéripar és a nyomdatechnika fejlődését az elmúlt 10–15 évben?
A rendszerváltás idején alakult ki igazán a versenyhelyzet, ami persze ma is tart. Ma már nem kell külföldre menni azért, hogy igényes nyomtatványt készíttessünk. Viszont külföldről sem gyártatnak már Magyarországon annyit, mint tíz évvel ezelőtt, amikor még megérte itthon művészeti katalógust nyomtatni. A számítógépes háttériparral nagyjából együtt fejlődött a nyomdaipar is, az ofszet nyomtatás területén szerintem teljes mértékben európai szinten vagyunk, sok helyen megvan hozzá a teljes szerviz is: előkészítéssel és a nyomdára épülő egyéb produkciós hálózattal. A digitális nyomtatás Magyarországon is nagy teret hódított, de a kis műhelyekben dolgozó szitásoknak is szerencsére maradt feladatuk.
Mit tartasz a legnagyobb újdonságnak? Merre látod a fejlődés irányát?
A CTP-technológia (amikor a film kihagyásával a file-ból közvetlenül a lemezre világítással nyomtatnak, kisebb hibalehetőséggel) nemrég még újdonság volt, lassan alapfeltétele lesz a nyomdaiparnak. Megjelent a hibrid technológia, amely egyszerre képes 4 színt, direkt színt és effektlakkot nyomtatni, ami különleges végterméket eredményez. Speciális produkciós feladatokra egyre többen képesek, bár az „alvállalkozó alvállakozójaként” sokszor ugyanahhoz a céghez jutnak el a megrendelők. Én ebben és az alternatív lehetőségek kínálatában mindenképpen változást, fejlődést szeretnék látni, de nemcsak a produkciós, hanem a kreatív feladatok területén is.
