Döntés született, hogy az eredetileg egyetlen erdélyi televíziós csatorna létrehozására szánt forrásból a romániai magyar elektronikus médiát támogassák – mondta Kovács Kálmán a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség elnökével folytatott tárgyalás utáni sajtótájékoztatón.
Markó Béla hozzátette: a televízióadó éves tevékenységének finanszírozásához mintegy egymilliárd forintra lenne szükség, ezért döntöttek a forrás további célokra irányuló megnyitásáról. A támogatás felhasználásáról a televízió alapítása céljából létrehozott Janovics Jenő Alapítvány kuratóriumával közösen döntenek.
Izrael megkezdte a háború új szakaszát, amely fókuszában a Hezbollah elleni északi front áll
Ezt Joav Gallant, Izrael védelmi minisztere jelentette be.