„A legegyszerűbb kérdésekben is döntésképtelen a Magyar Rádió” – mondta, megjegyezve, a jelenlegi helyzetben nincs, aki a munkáltatói jogokat gyakorolhatná, felelne a gazdasági tervezésért, vagy meghosszabbíthatná az Antenna Hungáriával a műsorok szórásáról szóló, a napokban lejáró szerződést.
Emlékeztetett arra, hogy a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriuma december 5-én törvénytelennek – ezzel pedig semmisnek – ismerte el saját, három hónappal korábban hozott határozatát, amelyben az intézmény két alelnökét bízta meg az ügyvezetői feladatokkal az eredményes elnökválasztásig.
„Nemcsak én vagyok nehéz helyzetben, hanem a Fidesz is” – így készülnek az új ellenzéki polgármesterek az októberi hatalomátvételre
Akad, aki tántoríthatatlan, más a kompromisszumot keresné, csak nem találja. Ellenzéki győzteseket kérdeztünk arról, hogyan készülnek a polgármesteri szék átvételére.