Politikai harc túszává váltunk – mondta az orosz üzleti lapnak Borisz Abramovics, a krasznojarszki KrasAir légitársaság résztulajdonos-vezérigazgatója, aki egyben a Malév megvételére alakult AirBridge 49 százalékát is birtokolja, egy 45 százalékos és egy 5 százalékos magyar tulajdonos mellett.
Ajánlatunk megfelelt a magyar kormány valamennyi kívánságának, és a legjobbnak ismerték el – méltatlankodott Abramovics, miután az ÁPV Rt. eladási döntés nélkül zárta le a Malév 99,95 százalékára kiírt privatizációs eljárást.
Az ellenzéki Fidesz és magyar szakszervezetek összefogtak az orosz befektetők ellen, a munkahelycsökkentést ellenezve, illetve kedvezőbb ajánlatok kivárását szorgalmazva, magyarázta a Vedomosztyi, hozzátéve: a választások tavasszal lesznek, és a Fidesz az élen áll a közvélemény-kutatások szerint.
Abramovics azonban nem adja fel: akár az Európai Bíróság elé is elvinnék az ügyet. Jelenleg komoly jogászok vizsgálják az esélyeket – mondta.
Vedomosztyi szerint azonban Abramovicsnak semmi esélye sincs a nyerésre. A pályázatot az ÁPV Rt. áprilisban hivatalosan érvénytelenítette, és az utána még folytatott egyéni tárgyalásokról szabadon hozhatott bármilyen döntést, mondta a lapnak Valerij Tutihin, az oroszországi üzlettel foglalkozó John Tiner & Partners svájci székhelyű jogi tanácsadó cég elemzője.
Izrael megkezdte a háború új szakaszát, amely fókuszában a Hezbollah elleni északi front áll
Ezt Joav Gallant, Izrael védelmi minisztere jelentette be.