Üzleti tippek

A Julius Meinl kivonult Kelet-Európából

A Julius Meinl International (JMI) eladja utolsó dél-lengyelországi üzleteit is, mert az élelmiszer-kereskedelmi óriásláncok végképp kiszorítják a piacról – értesült a Népszabadság.

A patinás osztrák kereskedőház kifejezetten a kelet-európai tevékenységre létesített, tőzsdén is jegyzett leánycége a tavalyi évet 47 millió eurós veszteséggel zárta. Eladták a 67 csehországi boltot, aminek következtében a forgalom 90 százalékkal 170 millió euróra csökkent, az alaptőke pedig felére zsugorodott.

Az ezután megmaradt, mindössze 250 alkalmazottat foglalkoztató hét lengyelországi üzlet még az idén gazdát cserél, s ezzel teljesen megszűnik a JMI. A cég Magyarországot 1999-ben hagyta el, a Meinl-üzletek akkor kezdtek Mach-csá válni.

A most megszűnő JMI 51 százalékban a Julius Meinl Investment tulajdona, a részvények 49 százaléka intézményi, illetve kisbefektetőké, akiket egyelőre nem tisztázott formában kártalanítani kívánnak. A legutóbb 7,20 euró értékű tőzsdei értékpapírt előreláthatólag kivonják a tőzsdei kereskedésből.

A családi dinasztia jelenlegi feje, Julius Meinl mindenképpen megtartja a bécsi Grabenen működő, ínyenceknek szánt vendéglővel együtt üzemelő delikáteszboltot, valamint továbbra is működik majd a Meinl Bank, amely elsősorban kelet-európai ügyfelekre épít. Ugyancsak marad a Meinl Europa Land nevű ingatlankezelő cég, amely szintén a kelet-közép-európai térségre összepontosít, és főként kereskedelmi célú ingatlanokat ad ki. Az élelmiszer-kereskedelemben a termelőágazat továbbra is előállítja és szállítja a saját márkájú kávét, teát, lekvárt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik