Üzleti tippek

MÁV: újabb vonatbeszerzések

A MÁV Rt. készül a 2010-re végleg elöregedő intercity- és vidéki elővárosi vonatállománya részbeni pótlására. E járműcsere a most folyó budapesti vonatbeszerzéssel együtt húsz év alatt 82 milliárd forintos eredményjavulást ígér a társaságnak – írja a Világgazdaság.

Három évvel ez előtt a vonattársaság összeállított egy lobbianyagot a gazdasági tárcának, amely szerint a vészesen elöregedett vonatpark fenntartása sokkal többe kerül, mint az új vasúti járműveké. Az azóta eltelt idő alatt megugrott energiaköltségek miatt a fentinél sokkal nagyobb eredményjavulást remélhet a MÁV. A cég 2010-re már új vonatokat szeretne a vidéki nagyvárosokba, valamint az intercityk egy része helyett.

A 2002-es tervek szerint a vidéki elővárosokba is 30+30 vonatot venne a MÁV, ahogyan a fővárosba. Ám a lap értesülései szerint a nagyobb utasszámú vonalakra nem motorvonatot, hanem inkább új mozdonyt és utasszállító kocsikat állítana be. Intercity-motorvonatból 30-ra lenne szüksége.

A három évvel ez előtti számítás szerint az üzemeltetés első húsz évében a 150 új vonat használatával 70 milliárd forintot lehetne megtakarítani, további 40 milliárd forint spórolható meg a villamosítás révén. A személyszállítás önköltsége 32 milliárddal csökkenne az ütemes menetrend bevezetésével, a jegyárbevétel pedig 20 milliárd forinttal lenne nagyobb a 2002-esnél. A MÁV eredményének és ráfordításainak különbözete 82 milliárd forinttal növekedne.

A MÁV Rt. már azzal is „készül” az új vonatok beszerzésére, hogy egyre kevesebb személykocsit újít fel. „Néhány éve még évi ezer darabra volt igény, mostanában már csak évi 600-800-ra. E kisebb darabszámért versenyez a dunakeszi, a szolnoki, a szombathelyi és a miskolci járműjavító” – válaszolt lapunknak a Bombardier MÁV Kft. illetékese. Szerinte azonban nem motorvonat-vásárlás áll a háttérben, inkább csak az, hogy nincs a MÁV-nak elég pénze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik