Üzleti tippek

Tör előre a Lidl

A hazai kiskereskedelem legfontosabb eseménye tavaly a Lidl magyarországi megjelenése volt. Az új szereplő vásárlóit főleg a piacon már huzamosabb ideje jelen lévő más üzletláncoktól hódította el – többek között ez derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet új multikliens tanulmánysorozatának első jelentéséből. A Lidl nyereségének csupán mintegy 9 százaléka származik a vásárlási intenzitás növekedéséből. A magyarországi FMCG vásárlók többnyire nem lojálisak egy-egy üzlethez. Egy Lidlben vásárló háztartás átlagosan 2500 forintot költ el az üzletláncban egy vásárlás alkalmával, de FMCG költésének több mint 90 százalékát más üzletekben bonyolítja. Az üzletlánc vásárlói a kutatás eredményeinek tanúsága szerint átlagon felüli mértékben látogatják a Tesco, Match, Penny Market és Spar üzletláncok boltjait is. A Lidl vásárlóinak legnagyobb része a dél-magyarországi – főként dél-kelet magyarországi – régióból kerül ki. Ennek oka többek között az, hogy a Lidl ebben a térségben erőteljesebben terjeszkedett. A vásárlók elsősorban kis-, illetve nagyvárosi, 3-4 fős, gyermekes háztartások, ahol a háziasszony még nem töltötte be 40. életévét, valamint közepes vagy viszonylag magas jövedelemmel rendelkeznek. A Lidl 29 üzletével működésének első hat hónapjában a háztartások megközelítően 29 százalékát érte el. Az üzletlánc az élelmiszerek és italok piacán erősebb, míg a vegyi áruknál piacrésze kisebb. A legnagyobb piacrészt a mélyhűtött pizzák, a pörkölt kávékeverékek, a jeges tea, a sajtkrém, a salátaöntet és a reggeliző pelyhek szegmensében érte el.
(Forrás: MédiaFigyelő)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik