Üzleti tippek

Lepsényi István

Örök elégedetlen

Legfontosabb eredményeként azt tartja számon, hogy a zacskós levesek kedvelői mellett ma már a járműtechnika iránt érdeklődőknek is sokat mond a Knorr név. Lepsényi István, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. vezérigazgatója persze szerénytelenség nélkül emlegethetné azt is, hogy irányítása alatt cége árbevétele alig több mint öt év alatt megnégyszereződött, s tavaly meghaladta a 8 milliárd forintot, 2001-ben pedig a várakozások szerint átlépi a 10 milliárdos határt is.

A német Knorr-Bremse, a világ egyik legnagyobb közúti jármű-fékberendezéseket gyártó cége, 1970 óta van jelen hazánkban. A 2000-ben 3 milliárd márkás árbevételt realizáló multi magyar leányvállalatának élére 1995-ben került Lepsényi István. A 16 évig az Ikarusnál dolgozó, majd öt évig a Magyar Suzuki Rt. vezérigazgatójaként tevékenykedő, a vállalatépítés területén figyelemre méltó tapasztalatokkal rendelkező szakember “elcsábítása” azt sejtette: a Knorr-Bremse müncheni központjában új pályára akarják állítani a magyar leánycéget. És valóban. Lepsényire nem kisebb feladat várt, mint a kutatás-fejlesztés beindítása, illetve a közép- és kelet-európai fékrendszer-piac meghódítása.

Az 51 éves szakember még nem tartja elérkezettnek az időt ahhoz, hogy elégedetten hátradőljön székében, legfontosabb vállalásait azonban teljesítette. A Knorr-Bremse a magyar piacon egyértelműen vezető szerepet vívott ki magának. Az új haszongépjárművek – teherautók, pótkocsik, autóbuszok – gyártói több mint 90 százalékban e cég fékberendezéseit építik be termékeikbe. A másodlagos piacon, a használt gépjárművek javításával és karbantartásával foglalkozó cégeknél ugyanakkor 50 százalékos a társaság beszállítói részesedése. A várakozásoknak megfelelően sikerült elérni, hogy a Knorr-Bremse a régió meghatározó haszongépjármű-fékrendszer szállítója legyen. Emellett a magyar kft. a legnagyobb potenciálú orosz piacon is eredményesen lépett fel.

Lepsényi István büszkén vallja, hogy a Suzukinál töltött évek alatt sokat tanult a japánoktól. A többi között tapasztalatainak és kitartó csapatának köszönheti azt is, hogy cége 640 főt foglalkoztató kecskeméti gyárát kisvállalatból európai minőséget előállítani képes, nyugati mintára szervezett vállalattá fejlesztették. A változás szerinte elsősorban nem a legyártott termékek mennyiségén, hanem a gyárban dolgozók szemléletén mérhető.

A Knorr-Bremse nemzetközi elismertségéhez egyre nagyobb mértékben járul hozzá a magyar kft. Kecskeméten és a fővárosban összesen 90 főt foglalkoztató K+F részlege. A cég fejlesztőinek keze alól számos olyan termék került ki, amelyet a Knorr-Bremse valamennyi divíziója átvett és alkalmaz.

A vezérigazgató társadalmi kötelezettségeket is vállalt: a Menedzserek Országos Szövetsége, illetve a Magyar Minőség Társaság elnökeként is tevékenykedik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik