Pénzügy

Úgy megváltozhatnak az ATM-ek, hogy az csuda

Magyarországon mintegy 5 ezer bankjegykiadó automata (ATM) van a legfrissebb – múlt év végi – hivatalos adatok szerint, ami 3,6 százalékos növekedést jelent a 2015 végi ATM-állományhoz képest. A tavalyi növekedés ellenére többéves távlatban az is látszik, hogy nincs komolyabb bővülés vagy csökkenés, az ATM-ek száma ugyanis 4800-5000 között mozog.

Ez is mutatja, hogy a bankautomaták az egyik leggyakrabban használt eszközök a banki ügyfelek körében. Ugyanakkor a használatuk jelentős kiadást jelenthet a havi két ingyenes készpénzfelvétet biztosító jogszabály ellenére – közölte a banki ajánlatok online összehasonlításával foglalkozó BankRáció.hu friss adatai alapján.

Tízezrekben mérhető ATM-es különbségek

Mivel sok olyan banki ügyfél van, akik nem szeretnek kártyával fizetni, hanem a kártyáról rendszeresen levett pénzzel fizetnek a mindennapokban, ezért a gyakori ATM-használat alapján vetették össze 25 bank április elején érvényes díjait.

Az elemzés azt vizsgálta, mennyi lesz az éves ATM-es kiadás, ha egy ügyfél havonta 10 alkalommal összesen 150 ezer forintot vesz fel automatából. A végeredmény alapján a legolcsóbb megoldással évente alig több mint 10 ezer forintból is kijöhet az ATM-ezés, a legdrágábbakkal pedig közel 50-70 ezer forint lenne a kiadás.

A végösszeget nagyban befolyásolja persze, hogy saját vagy másik bank automatáját választják az ügyfelek. Emellett az életkor és egyéb feltételek alapján is adnak kedvezményeket a bankok. Mindenesetre érdemes áttekinteni, hogy hányszor és mennyiért használjuk az automatákat és kiválasztani a legolcsóbb megoldást. Sokat lehet spórolni egy, a jelenleginél olcsóbb bankszámlával – ismertette a tanulságokat a portál szakértője, Gergely Péter.

Hozzátette, hogy még a saját banknál is érdemes megnézni a többi csomagot, mert a bankok időről időre újabb ajánlatokat dolgoznak ki és könnyen lehet, hogy ezek jobb feltételeket kínálnak többek között a készpénzfelvételre.

Fiók helyett ATM?

A szakember szerint bár első látásra az online pénzügyi megoldások, szolgáltatások és az elektronikus fizetések térnyerése miatt az ATM-ek jövője megkérdőjelezhető, ugyanakkor még nem kell temetni őket. Sőt, akár fontos szerepük is lehet a jövőben, mégpedig azért, mert részben átvehetik a bankfiókok egyes funkcióit.

Igaz, ehhez modern, korszerű gépekre lenne szükség. Például olyanokra, amelyek megmutatnák az adott ügyfélnek, hogy milyen szolgáltatásokat vett vagy vehet igénybe. Emellett akár hitelfelvétel vagy betétlekötés is intézhető lenne egy modern ATM-en keresztül – véli Gergely Péter.

Szerinte a mai technológiák minden további nélkül lehetővé teszik, hogy a bankautomaták emlékezzenek arra, hogy valaki mekkora összeget szokott felvenni a leggyakrabban, és ezt ajánlaná fel első körben minden ATM-es készpénzfelvételnél. Összességében egy korszerű, érintőképernyős ATM-en keresztül a bankok könnyen, egyszerűen és költséghatékonyan tudnának pluszszolgáltatásokat nyújtani az ügyfeleiknek anélkül, hogy nekik be kellene menniük a bankfiókba.

Készpénzes jövő

A készpénzhasználat visszaszorítása elemi érdeke a gazdasági szereplőknek és a banki ügyfeleknek, mivel ez elég drága, éves szinten több 10 milliárdos kiadást jelent például a készpénz-feldolgozás és -szállítás miatt.

Nemzetközi és régiós viszonylatban van tér a fejlődésre. Az Európai Központi Bank adatait idézve Gergely Péter közölte, hogy a tavalyelőtti adatok szerint Magyarországon a készpénzállomány GDP-hez viszonyított aránya mintegy 12 százalékos volt, ennél az európai országok közül Bulgáriában született magasabb, 14 százalékos érték. A régión belül Csehországban 10 százalékos eredmény született, ami megfelel az eurózóna átlagának.

Lengyelországban viszont csak 8, Romániában pedig 6 százalék körüli az arány, míg Dániában vagy Svédországban 4 százalék alatti ez az érték. A szakértő arra számít, hogy a következő években a készpénzállomány csökkenni fog részben az online és elektronikus megoldások növekvő népszerűsége, részben a korszerű ATM-ek megjelenése miatt.

Megjegyzés: Az összeállításban szereplő ATM-es pénzfelvételi költségeket a BankRáció.hu 25 bank április elején érvényes bankszámla-díjai alapján vetette össze. Az kiadások évesítettek és egy 40 évesügyfélre vonatkoznak, aki havonta 10 alkalommal vesz fel ATM-ből összesen 150 ezer forintot. A bankautomaták számára vonatkozó adat forrása a Magyar Nemzeti Bank statisztikája, a GDP-hez viszonyított készpénzállományra vonatkozó statisztika pedig a Magyar Nemzeti Bank és az Európai Központi Bank adatain alapul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik