Szeged, 2015. július 8.
Informatikus dolgozik az NNG új szegedi fejlesztõközpontjában 2015. július 8-án. Az autóipari navigációs megoldásokat készítõ cég jelenleg harminc embert alkalmaz a Tisza-parti városban, ezt a létszámot néhány hónapon belül ötven, középtávon kétszáz fõre kívánják emelni.
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Pénzügy

Piszok jól keresnek az informatikusok

24.hu
24.hu

2017. 03. 24. 09:18

Korábban a témában:

A toborzással foglalkozó Hays kiadta az idei Salary Guide útmutatót, amely a 2016-os évre vizsgálta 13 szakterületen, hogy az adatbázisukban milyen bérek fordultak elő. A közölt adatokból leginkább a Budapesten működő, nemzetközi háttérrel is rendelkező multinacionális nagyvállalatok bruttó fizetéseire lehet következtetni – írta az Index.

Hogy milyen jól keresnek például a fejlesztők, még a kezdők is, azt jól szemlélteti az alábbi ábra:

A felmérésből kiderült az is, hogy a béremelkedés a tavalyi második félévben már lelassult, de az továbbra is jellemző, az álláskeresők diktálnak.

Az Autopro beszámolója szerint a mérnöki szektor tipikusan nem a fővárosra koncentrál, s olyan jelentős mértékűre növekedett Kelet- és Nyugat-Magyarország között a régiós egyenlőtlenség, hogy állami beavatkozás nélkül hamarosan „felborul az ország”. Érdekesség, hogy a közelgő brexit jótékonyan hat a magyar munkaerőpiacra, ugyanis a szigetországban dolgozók közül egyre többen emiatt térnek haza.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Mercedes' British driver Lewis Hamilton (front) and Ferrari's German driver Sebastian Vettel steer their cars during the Formula One Azerbaijan Grand Prix at the Baku City Circuit in Baku on June 25, 2017. / AFP PHOTO / Alexander NEMENOV
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.