Belföld
Budakalász, 2012. augusztus 30.
Az Auchan felirat madarat formázó A betűjét daruval emelik helyére a budakalászi volt Cora áruház homlokzatára 2012. augusztus 30-án. Az Auchan csoport idén tavasszal vásárolta fel a magyarországi Cora áruházakat.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Munkaerőhiány: az Auchan szerint már itt a fordulat

Korábban a témában:

Bő két éve tart a súlyos munkaerőhiány, ami a kiskereskedelmet is sújtja. Fordulat nemigen látszik, a statisztikai adatok szerint nem nőtt az ágazatban dolgozók száma, az üres álláshelyeké viszont igen. Az utóbbiak száma 2010 óta egyenesen megötszöröződött, de a nagy ugrás 2015-ben történt. Az Auchan újonnan kinevezett HR-igazgatóját kérdeztük, ő hogyan látja a helyzetet.

Már nincs olyan nagy baj

Széll Hajnalka – aki 16 éve dolgozik a cégnél – úgy tapasztalta, hogy a tavalyi év első felében mutatkozott igazán a munkaerőhiány, azóta már elindult egy pozitív tendencia. Már könnyebben találnak egy állásra jelentkezőt, mint egy évvel korábban.

Ez szerinte annak köszönhető, hogy tavaly minden alkalmazotti munkakörben foglalkoztatott dolgozó bérét emelték, átlagosan 14 százalékkal, illetve olyan programokat indítottak, amelyekről úgy gondolják, hogy segítik a szakmai fejlődésüket. Például azzal, hogy kipróbálhatnak különböző szakmákat, szakterületeket, képzéseket vehetnek igénybe, beleértve akár a felső vezetővé válást is.

Miért ősszel?

Ha már a béremelésről volt szó, furcsállottuk, hogy a cégnél nem év elején van, mint általában, hanem ősszel. 2015-ben és 2016-ban például még az évi országos bérmegállapodás előtt bejelentették a bérfejlesztés mértékét. Voltaképpen előrehozták a következő évi béremelést, hogy ezzel is hozzájáruljanak munkatársaik megtartásához. Szintén a motivációt szolgálja a teljesítmény díjazása, valamint az, hogy ha jó az eredmény, akkor a sikerben osztozzon mindenki. Ez a vállalati prémiumrendszer alapja.

A HR-igazgató szerint azonban a bér nem minden, ezért indítottak vállalati részvényesi programot, létesítettek szociális védőhálót, amivel nehéz helyzetbe került kollégáikat segítik, illetve pihenőhelyeket alakítottak ki a munkahelyeken. A potenciális új dolgozók felé pedig azzal nyitnak, hogy állásbörzéken mutatkoznak be.

Átlag bruttó 226?

Szerettük volna megtudni, végül is mennyit fizetnek a cégnél. Egy tavaly októberi hír szerint a béremelés után az alapbérrel, pótlékokkal, túlórával, egyéb béren kívüli juttatásokkal az elérhető bruttó átlagos havi jövedelem 226 ezer forint. Azóta nem volt béremelés – ebből következtettünk, hogy ez most is igaz lehet. Széll Hajnalka nem cáfolt.

Törökbálint, 2012. szeptember 28.
Készül a fotó a dolgozókról az utolsó volt Cora, az Auchan Törökbálint áruház avatásán 2012. szeptember 28-án. Az Auchan csoport idén tavasszal vásárolta fel a magyarországi Cora áruházakat.
MTI Fotó: Soós Lajos
MTI / Soós Lajos

Az Auchan weboldalán csak áruházi pozícióra 117 helyet hirdetnek jelenleg. Ez átlagosnak számít. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke, a Magyar Szakszervezeti Szövetség bérpolitikai szakértője, Sáling József szerint ma 50 százalékos átlagban a fluktuáció – azaz a létszám fele tekinthető állandónak, másik fele pedig folyton vándorol egyik helyről a másikra. Oda, ahol többet, jobbat remél.

Széll Hajnalka azt mondta, náluk sok a régi dolgozó. Viszont azt sem titkolta, hogy kell még dolgozniuk a munkatársak integrációján, és fel kell készülniük arra, hogy az Y-generáció számára is minél vonzóbb munkahely legyenek.

Túlóra van, de nem több

A statisztikák szerint a munkaerőhiány miatt egy év alatt átlagban másfélszeresére ugrott a boltokban a túlórák száma. Kérdeztük, az Auchannál is hasonló-e a helyzet. Széll Hajnalka annyit osztott meg velünk, hogy a túlórákkal kapcsolatos törvényi előírásokat minden esetben betartják.

További tendencia a kereskedelemben a részmunkaidősök növekvő aránya. Ráadásul ők nyolc órára vetítve jobban kereshetnek, mint a teljes munkaidőben dolgozók. Megtudtuk, a hazai Auchannál van ugyan részmunka, ám számottevően nem nőtt, a bérezés pedig arányos.

Bár vannak olyan láncok, amelyek megjelölik az álláshirdetésben a bért vagy az elérhető bért, a francia áruházlánc gyakorlata szerint csak az interjú után kapnak összegszerű ajánlatot a potenciális dolgozók, és ekkor ismerhetik meg az összes juttatást is.

Vidék kontra Budapest

Tapasztalat más láncoknál, hogy vidéken kisebb fizetést kínálnak, mint a fővárosban – kiderült, nincs ez másképp az Auchannál sem, ott is „a munkaerőpiac függvénye” a bér. De az emelést minden alkalmazott megkapta – tette hozzá Széll Hajnalka.

A minimálbér- és bérminimum-emelés egyébként a HR-igazgató elmondása szerint csak elhanyagolható mértékben érintette a céget, mivel a tavalyi béremelés után nagyon kevesen maradtak, akik a legkisebb bért keresték volna. Így aztán bérfeszültség sem jelentkezett.

Érdeklődtünk, vajon a tavalyi két számjegyű emelés után van-e még tartalék a cégnél erre a célra. Például arra az esetre, ha a versenytársak idén újabb jelentős emeléseket jelentenének be. Széll Hajnalka azt mondta, mivel a béremelés mindig a cég gazdasági eredményétől függ, így most még nem lehet megmondani, lesz-e idén ősszel emelés, és ha igen, mennyi.

Munkaerőhiány: az Auchan szerint már itt a fordulat 2
Széll Hajnalka (Forrás: Auchan)

A bér bizalmas kérdés

Kíváncsiak voltunk, van-e alku a vállalatnál. A HR-igazgató hangsúlyozta, igyekeznek igazságosak lenni a dolgozókkal, biztosítani az esélyegyenlőséget, és lehetőség szerint megtartani őket.

Mint hozzátette, a dolgozók bére a szakmai szinttől függ, ezért egyéni bérekről beszélhetünk. És bizalmasan kezelik a béreket – ezt kérik a dolgozóktól is.

A konkurencia csábítása kapcsán Széll Hajnalka azt mondta, szerinte a lehetőségek miatt, amiket biztosítanak a munkatársaknak, nincs mitől tartania a vállalatnak. Náluk fontos az esélyegyenlőség, és a vállalatnál igazán a képességek számítanak. Ezt jól jelzi, hogy az előírt 5 helyett 6 százalék megváltozott munkaképességű munkatársat foglalkoztatnak, és segítik a kismamák visszatérését is.

S hogy meddig tarthat még az éles munkaerő-piaci versengés? Meddig érezhetik még nyeregben magukat a munkavállalók? Nehéz ezt előre megmondani. Széll Hajnalka úgy véli, minden cég ugyanazt tapasztalja, és igyekszik lépni, hogy minél vonzóbbá váljon a reménybeli dolgozók szemében. Összességében úgy látja, a munkaerőhiány, a dolgozókért folyó verseny rengeteg olyan változást hozott, ami kedvez a munkavállalóknak.

Ajánlott videó mutasd mind

Kvangdzsu, 2019. július 21.
Hosszú Katinka a 200 méter vegyesúszás elõfutama után a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 21-én. A szám olimpiai bajnoka és világcsúcstartója 2:07.02-es idõvel ért célba.
MTI/Kovács Tamás

Vizes vb: Hosszú Katinka úszásán elámult a világ

Kvangdzsuban az úszók is megkezdték a versenyzést magyar idő szerint vasárnap hajnalban. Háromszoros olimpiai bajnokunk mindjárt elképesztő időt repesztett, de Késely Ajna is egyéni csúccsal jutott fináléba, míg a férfi gyorsváltó olimpiai kvótát szerzett..

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.