Pénzügy

Miniszterelnökség: újabb illetékek és közigazgatási díjak szűnnek meg

Az állami rezsicsökkentés második üteme alapján csütörtöki hatállyal húsz olyan eljárási illeték és igazgatási szolgáltatási díj szűnik meg, amely az állampolgárok és vállalkozások széles körét terhelte – közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel.

A megszűnő terhekből 15 a magánszemélyeket, 5 a vállalkozásokat érinti. Díjmentessé válik egyebek mellett

  • a 65 év fölötti állampolgárok útlevelének kiváltása,
  • az elektronikus nem hiteles tulajdoni lap évenkénti kétszeri lekérdezése,
  • az anyakönyvi kivonat kiállítása és
  • a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igényléséhez szükséges igazolás.

A vállalkozásoknak ezután ingyenes lesz a cégalapítás és az alapítással kapcsolatos egyéb költségek, ami a kis- és középvállalkozásokat érinti kedvezően – tájékoztattak.

Hozzátették, hogy az állami rezsicsökkentéssel összesen 14 milliárd forint megtakarítás maradhat az állampolgároknál és vállalkozásoknál, miután a tavalyi 12 milliárd forint után idén újabb 2 milliárd forint megtakarítás jelentkezik: ebből 1,5 milliárd a vállalkozásoknál, félmilliárd a polgároknál marad.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik